A felépítendő istenháza a vízzel elárasztott település valamennyi felekezetét képviselné, és különböző rendezvények, kiállítások helyszíne lenne.
Adománygyűjtésből építenék újra Bözödújfalu vízzel elárasztott és három évvel ezelőtt összeomlott katolikus templomát. A Bözödújfaluért Egyesület és Erdőszentgyörgy önkormányzata által elindított adománygyűjtésről az önkormányzat számolt be hétfőn.
A felépítendő templom a vízzel elárasztott település valamennyi felekezetét képviselné.
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere az MTI-nek elmondta: az elkészült tervek szerint 32 cölöpöt vernének le, és ezekre építenék fel a templomhajó falait és a tornyot úgy, hogy a padlószint a vízszint fölé kerüljön. A tervek szerint az új épület kismértékben fog különbözni az egykori templomtól. A legjelentősebb különbség az lesz, hogy a templomhajót nem födik be. A torony kiállításoknak, a hajó falai által közrezárt tér pedig rendezvényeknek lehet majd a helyszíne. Az építményt a partról hídon tennék megközelíthetővé.
A polgármester elmondta, amikor a templomtorony újjáépítéséről döntöttek, még nem tudták, hogy a Romániai Vizek Országos Adminisztrációja bizonyos karbantartási munkálatok elvégzése miatt leengedi a bözödújfalusi tó vizét. Hozzátette: ezeket a karbantartási munkálatokat már elvégezték, és egy vagy akár két évig is eltarthat, míg a tó újból megtelik. Hozzátette: nagyban megkönnyítené az építők munkáját, ha legalább az alapokat szárazon építhetnék meg.
Csibi Attila Zoltán közölte: az építkezés költségeit 250 ezer euróra becsülik, ennek eddig tíz százalékát sikerült összegyűjteni különböző adományozóktól. Az adománygyűjtés azonban folytatódik.
Miután leeresztették a bözödújfalusi tó vizét, a Főtér stábja a helyszínen járt. Egy videoriportban örökítettük meg az akkori állapotokat:
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.