// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó

Korrupciós botrány az Aradi UTA körül: pénzt kínáltak a rivális Sepsi OSK legyőzéséért

// HIRDETÉS

Nagy harcok folytak pár éve a Liga 2-ben, de a DNA most egy-két piszkos manőverre is fényt derített. Áll a bál, három személy ellen bűnvádi eljárás indult.

A korrupciós botrányok természetesen a román labdarúgást sem kerülték el az elmúlt években, és most egy újabb ügy van kibontakozóban, amelyben a korábban hatszoros román bajnok, a nagy múltú Aradi UTA korábbi vezetőségének a tagjai érintettek.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) három személy ellen indított bűnvádi eljárást – az iratcsomóban Claudiu Drăgan, Decebal Grădinaru és Ionuț Gabriel Vlădulescu neve szerepel a G4Media értesülései szerint –, akik a vád szerint 2017-ben

70 ezer lejt ígértek Liga 2-ben szereplő Foresta Suceava több játékosának, ha sikerül legyőzniük az UTA első számú riválisát a Sepsi OSK-t.

Ugyanezek a vádlottak a Dunărea Unirea Brăila játékosait is megkeresték szebbnél szebb összegekkel. A DNA azt is megtudta, hogy az aradi trió egy játékvezetőnek is kenőpénzt ígér, ha „megfelelőképpen” fütyül egy fontos mérkőzésen, szóval mindent megtettek annak érdekében, hogy az „Öreg Hölgy” valahogy feljusson a Liga 1-be.

Nem jött össze. A 2016/2017-es idényben a Liga 2-ben a végig az első helyen álló Juventus Bukarest mellett Sepsi és UTA versenyzett az élvonalba jutásért.

A szóban forgó mérkőzéseket a 35. és 36. fordulóban játszották, és végül a szentgyörgyi csapat mindkettőt megnyerte:

4-2-re győzött idegenben a Foresta Suceava, majd hazai pályán 3-0-ra a Dacia Unirea Brăila ellen. A Sepsi végül második lett és feljutott a Liga 1-be, a harmadik UTA pedig osztályozót játszott a Temesvári ACS Poli ellen, amelynek mindkét meccsét elvesztette (2-1 és 3-1).

Az aradiak álma végül csak 2020-ban vált valóra, az „Öreg Hölgy” a tavaly – tizenkét év után – jutott vissza az élvonalba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap