// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Koronavírus? Ugyan már, ha a mi polgármester-jelöltünk győzött, azt akkor is az utcán kell megünnepelni!

// HIRDETÉS

Gondolták egy Beszterce-Naszód megyei falu lakói, és így is tettek.

Persze, világjárvány van meg minden, de olyan nincs, hogy az örömteli eseményeket ne lehessen annak rendje és módja szerint megünnepelni – így gondolták a Beszterce-Naszód megyei Nagyrebra polgárai vasárnap este, a polgármester-választás második fordulója után.

Ezért aztán szép, nagy csoportokban kivonultak az utcákra, hogy megünnepeljék az eddigi polgármester, Ştefan Danci újabb győzelmét.

Mint ismert, az önkormányzati választás alapvetően egyfordulós, azonban szavazategyenlőség esetén két hét múlva második fordulót rendeznek azon jelöltek részvételével, akik ugyanannyi voksot kaptak.

Mivel Nagyrebrán szeptember 27-én Danci, aki a baloldali-liberálos Szociáldemokrata Párt-ALDE-Pro Románia trió közös jelöltje volt, valamint liberális párti ellenfele egyaránt 423 szavazatot kapott, most visszatapsolták őket még egy fordulóra.

Ezúttal pedig Danci a leadott 1269 voksból 743-at kapott, így 58,55 százalékkal egyértelmű győzelmet aratott.

Hívei pedig ezt nem hagyhatták szó nélkül: a régi-új polgármester több tucatnyi támogatója özönlötte el az utcákat, hogy megünnepeljék a diadalt.

Persze a járványhelyzet miatti fizikai távolságtartás nem szerepelt a prioritásaik között, mint ahogy a maszkviselés sem volt az erősségük.

Pedig Beszterce-Naszód megye is a koronavírus-járvány által fokozottan sújtott megyék között van, a megyei katasztrófavédelmi operatív törzs épp most rendelt el korlátozásokat három településen.

Árpástón vasárnaptól, Sajóudvarhelyen és Csicsómihályfalván azért kellett szigorítani, mert az elmúlt 14 napban meghaladta az 1,5-öt az ezer főre eső fertőzések száma.

A megszorítások értelmében be kell zárni a vendéglátóhelyek belső tereit, a szállodák és panziók vendéglőinek belső tereiben pedig csak a szállóvendégeket szolgálhatják ki.

Emellett a játéktermeket is bezárták.

Lehet, hogy hamarosan Nagyrebra következik, de biztos megérte a buli.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro