// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
EMNP

Könnyebben lehet pártot alapítani

Hárman vagytok? Akár pártot is alapíthattok! Még csak 25 ezer aláírást sem szükséges összegyűjteni.

Eltörölte az alkotmánybíróság csütörtökön a párttörvény azon rendelkezését, amely szerint új politikai alakulat bejegyzéséhez legalább 25 ezer támogató aláírás szükséges. Az alkotmánysértőnek minősített cikkely arról is rendelkezett, hogy az aláírásoknak az ország 41 megyéje közül legalább 18-ból és a fővárosból kell származniuk és megyénként legalább 700 támogatóra van szükség.

Az alkotmányossági óvást az úgynevezett Romániai Kalózpárt alapítói intézték a taláros testülethez. Az alkotmánybíróság szavazattöbbséggel döntött úgy, hogy a pártalapítást nehezítő rendelkezések sértik az alaptörvény 40. szakaszában szabályozott egyesülési jogot.

A párttörvény szigorú előírásait egyes román civil szervezetek és az RMDSZ-szel szemben alternatívát kínáló magyar politikai alakulatok is bírálták. Mivel Erdélyben és a Bánság romániai részén csak 16 megye található, a 2000-es években alakult Magyar Polgári Pártnak (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) nehezen sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat a Kárpátokon túli területeken és Bukarestben, ahol alig élnek magyarok. A törvény hatályba lépése (2003) előtt alakult pártokat nem kellett az új feltételeknek megfelelően ismét bejegyezni.

Az alkotmánybíróság akkor hozott a kérdésben – kötelező érvényű – döntést, amikor a törvényhozók már kényszer nélkül is a pártbejegyzés korlátozásainak megszüntetését tervezték. A választási reformcsomagot előkészítő parlamenti különbizottság a héten nagy szavazattöbbséggel elfogadta azt a javaslatot, hogy akár három ember is pártot jegyezhessen be Romániában. A parlamenti különbizottság egy új választási rendszer bevezetése, illetve a pártbejegyzés megkönnyítése és a pártfinanszírozás szigorítása érdekében dolgoz ki törvénycsomagot, amelyet a tervek szerint a tavaszi ülésszak végéig fog elfogadni a bukaresti parlament.

Fotó: Mediafax/Remus Suciu

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro