// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Kolozsváron is szintet lépett az oltási láz: az autós oltópont környékén már most akadozik a forgalom (Frissítve)

// HIRDETÉS

Úgy tűnik, az időpontfoglalás eltörlése, a McDonald’s utóérzés és a Pfizer a vártnál jobban mozgósította a kolozsváriakat. Jó hír: csökkent a lakosságarányos fertőzési ráta, így feloldottak pár korlátozást.

Amikor hétfő délelőtt a kolozsvári Horia Demian Sportcsarnok parkolójánál jártunk, még csend és nyugalom honolt a környéken. Egy takarítóbrigád ráérősen sepregetett, egy másik a bejárat melletti kapusfülkét tisztította, a rendőrök az arra tévedt autósoknak magyarázták, miért van lezárva a parkoló, néhány járókelő pedig az oltópont kék sátrai alatt kíváncsiskodott.

[gallery type="rectangular" ids="442001,441998,441995,442004"]

13 órától azonban beindult a nagyüzem: olyan nagy érdeklődés mutatkozott az új autós (drive-thru) oltópont iránt, hogy leállt a forgalom a Garibaldi híd felől.

Egy óra alatt hatvanan estek át az immunizáláson, amihez ki sem kellett szállni az autóból.

Nem érdemes nagyon sietni, az autós oltópont ezentúl reggel 8 és este 20 óra között várja a sofőröket. A menet roppant egyszerű: a szűrőpontnál fel kell mutatni a személyi igazolványt és a lehetőleg előzetesen kitöltött űrlapot (ha esetleg nem sikerült letölteni és kitölteni egyet, a helyszínen is van rá mód).

Onnantól a személyzet irányítja a forgalmat az oltóponthoz, ahol nem kell kiszállni az oltásért. Miután az adatokat beviszik a nyilvántartásba, az autóval egy egészségügyi személyzet által felügyelt területre kell hajtani, ahol 15 percet tölt el a páciens arra az esetre, ha mellékhatások jelentkeznének. Addig kiállítják az oltási igazolványt, melyben szerepel az is, hogy a második adag mikor esedékes. Majd tovább lehet állni. Ennyi.

További fotók Emil Boc Facebook-oldalán találhatóak:

Nemcsak az autós oltópont megnyitása miatt nagy nap a mai Kolozsváron, hanem azért is, mert végre 3,5 alá csökkent a fertőzöttségi ráta. Ez azt jelenti, hogy kinyithatnak a fitnesztermek, ugyanakkor hétvégén is este 9-ig lehetnek nyitva az üzletek. Az éjszakai kijárási korlátozás továbbra is 22 órától lép életbe. Kolozsvár mellett Tordán, Désen, Kisbácsban, Bonchidán, Magyarkályánban, Pecsétszegen, Kozárváron, Szászfenesen, Alsójárán és Kissebesen is jó hírt kaptak a helyiek a lakosságarányos fertőzöttségi rátáról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro