Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Azt, hogy nem olcsó mulatság a kincses városban élni, eddig is tudtuk, azon azonban, hogy mennyire nem, magunk is meglepődtünk. Ugyanis ismereteink alapján sokan jóval kevesebb pénzből tengődnek Kolozsváron, mint azt az erre szakosodott nemzetközi honlap mutatja. Ez a helyi lakosok által bevezetett adatok alapján számolja ki, mennyibe kerül a megélhetés a világ különböző nagyvárosaiban, rangsort is készít ezekről, sőt, össze is hasonlítja, hol drágább vagy olcsóbb az élet vagy annak különböző szegmensei.
A számítások 565 adatra épülnek, a statisztika készítői az alapélelmiszerek árától az éttermi vagy gyorséttermi étkezésig, szórakozásig sok mindennel számolnak. Figyelembe veszik, mennyit költünk ruházkodásra és piperecikkekre, mennyibe kerül a lakhatás, ha a város előkelőbb részében vagy a külvárosban lakunk. A kolozsvári adatokat legutóbb szerdán aktualizálták.
És akkor mutatjuk ezeket, kezdve az étkezéssel: a kincses városban legkevesebb 31 lejből tudunk ebédelni, ha étteremben eszünk, fast foodban ezt 18 lejből is megúszhatjuk. Ha inkább magunk készítjük el a betevő falatot, 100 lejből vásárolhatjuk meg az ehhez szükséges alapélelmiszereket. (Igaz, nem mindegy, hogy a Profiban vagy a Mega Image-ban zajlik a bevásárlás, tesszük hozzá, de a honlap készítői átlagárakkal számolnak.)
– ezt eddig is tudtuk. Egy 85 négyzetméteres kolozsvári belvárosi lakás bérlése 2800 lejbe kerül, de az egy hasonló méretű külvárosi lakásért is 2000 lejt kell kihúzni a zsebből havonta. Ehhez még hozzáadódik a havi közköltség, ami 436 lej. A kisebb, 45 négyzetméteres lakásokat sem vesztegetik ingyen, a belvárosban 1700, a külnegyedekben 1300 lejért lehet egyszobás lakást bérelni, ez esetben a közüzemi költségek 267 lej körül alakulnak. Az internet-hozzáférésért havi 28 lejt számolnak. Az elektronikai eszközök már jóval borsosabbak, egy átlagos lapostévé 1200, egy mikrohullámos sütő 364 lejbe kerül.
A ruházkodásra és tisztálkodásra már ennél is többet költünk, egy márkás farmernadrágot 230 lejért, egy nyári ruhát 130 lejért lehet vásárolni a kincses városban. Egy jobb bőrcipőért már 300 lejt is elkérnek. Az sem árt, ha ritkán betegszünk meg, a gyógyszer is drága: egy hatnapos antibiotikum kúra legkevesebb 26 lej, egy orvosi konzultációért már 120 lejt is elkérhetnek. (!) De a piperecikkeket sem vesztegetik ingyen Kolozsváron: egy tubus fogkrém 10, egy sampon ára 17 lej.
Nem olcsó mulatság a közlekedés sem egy olyan országban, ahol egy liter benzin 5,30 lej. Ha a közszállításra szavazunk, a kincsesben 60 lejt kell elkülönítenünk erre költségvetésünkből. Egy átlagos kolozsvári taxizás (8 kilométeres táv) 21 lej.
egy „nem túl romantikus” vacsora két személy számára minimum 67 lejbe kerül. (Szerintünk ez kevés, bor biztos nincs benne.) De ha már egy ilyesmire adó olasz éttermet választunk, 120 lejt kell lepengetnünk. Egy összebújós hétvégi mozizásért – ha plázába megyünk – 40 lejt kell kihúzni a zsebünkből. Ha inkább színházba mennénk párunkkal, már 100 lejt is kifizettethetnek velünk.
Az éjszakai élet is egyre drágább a Románia-szerte erről híres kincses városban, azok a régi szép idők, amikor a romkocsmák az egyetemisták zsebéhez szabták az áraikat, rég lecsengtek. A jobb központi lokálokban egy koktélért 20, egy kávéért 9 lejt is elkérnek, és 7 lejért már csak a külnegyedekben lehet sört inni.
A világrangsorban a kincses város a 302. helyen áll (345 település közül), kelet-európai szinten a 35 figyelt városból a 24., míg romániai viszonylatban a második, Bukarest után. A honlapnak összehasonlító funkciója is van, eszerint
elsősorban a ruházkodás és a szórakozás kerül kevesebb pénzbe, a lakhatás ugyanis ugyanolyan drága, mint a Dâmbovița partján. Budapesthez viszonyítva ellenben már sokkal jobban áll a kincses város, 19 százalékkal olcsóbb minden, a lakhatásért 28, a közszállításért 26, a szórakozásért 15 százalékkal fizetünk kevesebbet.
A Nagyváradon élőkhöz képest viszont már jóval, 14 százalékkal többet költenek a kolozsváriak: az élelmiszer például 18, a lakhatás 36, a szórakozás 17 százalékkal kerül többe. És Temesváron is olcsóbb az élet, mint Kolozsváron, igaz, csak négy százalékkal, de a bánságiak például 22 százalékkal költenek kevesebbet a lakhatásra, ami, ha figyelembe vesszük, hogy a két város hasonló méretű és fejlettségű, nagy különbség.
Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy a fizetésünkből mire is futja Románia legmenőbb városában, ezt azonban csak pénzért hajlandók elárulni a statisztikusok. Ha azonban össze szeretné vetni a kolozsvári életszínvonalat árban a világ más nagyvárosaival, ITT megteheti.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.