// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Kolozsvár helyett Bernbe megy a Fradi

// HIRDETÉS

Idén sem bírt a svájci bajnok Young Boysszal a CFR focicsapata, így a Bajnokok Ligája helyett már csak az Európa Ligában küzdhet a csoportkör eléréséért.

Nyolc hónap alatt negyedszer csapott össze az európai kupákban a román és a svájci bajnok, és mind a négy alkalommal a CFR lőtte az első gólt. Győzni azonban egyszer sem sikerült, két hazai döntetlen mellett a berni Wankdorf stadionban most is fordítani tudott a Young Boys – és most még játékvezetői segítségre sem volt szüksége ehhez.

Pedig az első húsz perc a CFR-ről szólt, Bilel Omrani ugyanúgy a 4. percben lőtt gólt, mint egy héttel korábban a Fellegváron Cristi Manea. És a második gólra is volt lehetősége a kolozsvári csapatnak, ám amikor a svájciak felébredtek, vége lett a BL-álmoknak.

A Young Boys szó szerint bedarálta a CFR-t, az első félidő második felében lőtt három gólt és kihagyott még három tökéletesen kijátszott helyzetet, egyszer pedig Manea mentett a gólvonalon.

A berni letámadás éppúgy megfojtotta a vasutasok labdakihozatalait, mint a CFR teszi azt Liga 1-es ellenfeleivel, és bár szünet után már csökkent a Young Boys letámadásának intenzitása, a feltámadásra esély sem volt. Főleg Păun 63. percben, labdaelrúgásért kapott második sárga lapja után, emberhátrányban örülhetett a CFR, hogy nem kapott újabb gólt.

A kolozsvári csapat így idén is az előző két szezonban elért Európa Liga-csoportkörért küzdhet, ehhez a szerb bajnok Crvena Zvezdát kell kiejtenie. Az első mérkőzés augusztus 19-én lesz Belgrádban, a visszavágó pedig 26-án Kolozsváron.

A Young Boys pedig mehet Budapestre, a Slavia Párgát kiejtő (2-0 és 0-1) Ferencvárossal játszani.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, visszavágó:

Young Boys Bern–Kolozsvári CFR 3-1 (Siebatcheu 25., 42., Ngamaleu 25., illetve Omrani 4.)

Továbbjutott a Young Boys, 4-2-es összesítéssel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro