// 2026. június 30., kedd // Pál

Kolozsvár Európa innovatív fővárosa lehet. Van pár tippünk, hogyan lehet a város még innovatívabb!

// HIRDETÉS

A kincses város bekerült a verseny döntőjébe. Mi pedig elengedtük a fantáziánkat.

Emil Boc, Kolozsvár újrázni kívánó polgármesterének kampánystábja büszkén jelenti: a város döntőbe jutott az Európa 2020-as Innovatív Fővárosa címért folyó versenyben. A döntőbe még az ausztriai Bécs, a belgiumi Leuven, a spanyolországi Valencia, a finnországi Espoo és a svédországi Helsingborg került be, győztest pedig szeptember 24-én fognak hirdetni.

Itt van pár tipp, hogy az épülő-szépülő város hogyan lehetne még innovatívabb:

  • Okos utcanévtáblákat lehetne kihelyezni, amelyek a magukat magyarnak valló lakosoknak – ha arra járnak – elküldik az utca nevének magyar megfelelőjét SMS-ben – de rejtett számról.
  • Gyorsforgalmi elektromos roller-sávok is elkelnének, amelyen a bérelt járművekkel kedvükre ralizhatnak bérlőik. Ha a bérlő a nagy ralizásban eltaknyol, és bibis lesz a térde, az okosaszfalt megpuszilja azt, miközben biztató-buzdító Boc-hangokat ad ki, és attól majd meggyógyul.
  • Emil Boc-alakú okos metrómegállókat is lehet létesíteni, amelyek – amíg a tervezett Szászfenes–Kolozsvár metróvonal elkészül – parkolási büntetéseket küldenek SMS-ben a környéken parkoló autók tulajdonosainak.
  • A város parkjainak sétányait, és a tereket okos burkolattal vonhatnák be, amelyek neoavantgárd mozaikokba rendezik a kokalárok által elszórt szotyihéjat.
  • A biztonság kedvéért okosriasztókat kéne szerelni a sétatéri tó kacsáiba. A hattyúkba kettőt, ha netán az egyiket ellopnák.
  • Házasságkötés alkalmával a magyar pároknak igény esetén Emil Boc hologramja húzhatná a csárdást, de pontosan úgy, ahogy a régi öregek szerették.
  • Az okos buszmegállók okos jegyautomatái május 1-jén sört és miccset, március 15-én pedig gulyást adhatnának a jegy mellé.

Ez persze csak pár ötlet, a lehetőségek tárháza pedig végtelen. Sok sikert a versenyhez!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro