// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Kolozsvár és a Borz: Dan Petrescu ismét visszaült a vasutasok kispadjára

// HIRDETÉS

A román aranycsapat egykori kiválósága négy év alatt harmadszor lett a CFR focicsapatának edzője – öt nappal és egy meccsel Marius Șumudică után talált régi/új szakvezetőt a klub.

A Crvena Zvezda elleni csütörtöki vereség után botrányos körülmények közt kirúgott Șumudică utódjaként egyedül Petrescut képzelte el a vezetés, aki viszont napokig tárgyalt új szerződése feltételeiről.

Közben volt egy bajnoki rangadó is a FCSB ellen, amelyet a CFR gyakorlatilag edző nélkül nyert meg nagyon simán 4-1-re – úgy, hogy Cristian Moldovan kapusedző dirigált a kispadról, miközben az ellenfelet a tavasszal még Kolozsváron bajnokságot nyerő Edward Iordănescu dirigálta.

A CFR-t a 2017–2018-as szezonban, majd 2019 márciusától tavaly októberig irányító, három bajnokságot nyerő, a csapatot kétszer is az Európa csoportkörébe, egyszer az egyenes kieséses szakaszba juttató,

a román sajtóban csak Borznak becézett Petrescu a hírek szerint három évre írt alá,

a fő elvárás vele szemben az Európa Konferencialigában való kiemelkedő szerepelés, mert a bajnokságban Șumudicával, sőt, edző nélkül sem volt gond: a CFR hét forduló után százszázalékos, és máris öt pontos előnye van a Liga 1-ben.

Az edzőváltás körülményei néhány érdekes körülményre azért rávilágítanak a fellegvári klubnál:

  •  A Liga 1-ben megszokott cirkusznál (kifelé) profibb képet mutató CFR-adminisztráció mögött itt is egy balkáni vadkapitalizmusban szocializálódott, öntörvényű, indulatból cselekvő tulajdonos áll.
  • A klubvezetés nem mer új utakra lépni, folyamatosan már kipróbált edzőket választ: a jelenlegi tulajdonosi kör háromszor Petrescut, kétszer Iordănescut nevezte ki, a 2018–2019-es szezon javát végigdolgozó Antonio Conceicaó is harmadszor jött a CFR-hez, csupán Șumudică volt „eredeti” húzás. Romániában ismeretlen külföldi edzőkben nem is mernek gondolkodni a Fellegváron.
  •  A keret Petrescu által négy éve összerakott gerincének tapasztalata és összeszokottsága az egyre gyengébb Liga 1-ben továbbra is bőven elégséges egyeduralomhoz.

A nagy kérdés most az, hogy mi lesz a nyáron szerződtetett játékosok sorsa, mert Denis Alibecet (aki csak kölcsönbe jött a Kayserisportól) leszámítva a többiek látványosan nem váltak be, miközben a nemzetközi átigazolási határidő kedd éjfélkor lejár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro