// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Kiverte a... nem, leverte a Szent Miháy templom vakolatát a hétvégi sörkoncert

// HIRDETÉS

A Bergenbier szervezte koncertsor állati hangosítással ment. Tényleg, tökéletes volt. Olyannyira, hogy az Isten háza se tudott neki ellenállni.

A hétvégén, három napos főtér-lezárást követően, lezajlott a Bergenbier sörgyártó vállalat szervezte Barátságos Napok rendezvénysora. Volt sör Hencidától Bonchidáig, lágyabb-keményebb zene meg földtől égig.

A hangerő annyira profi volt (és erős), hogy a 600 éves Szent Mihály templom sem tudott ellenállni neki. Körülbelül egy négyzetméternyi vakolat kapta magát, és lehullt. Aminek a templomi gondnokság sejthető módon nem örült. Orosz Krisztofer, a templom kurátora szerint a pokoli dübörgés okozta a vakolatleválást. Különös tekintettel arra, hogy a színpad ezúttal nem a megszokott helyén, a tér nyugati oldalán, hanem közvetlenül a Mátyás-szobor mellett helyezkedett el, alig tíz méterre a templomtól.

A Bergenbier sörbarát vállalat képviselői a maguk részéről azt állítják, hogy betűről betűre betartották a polgármesteri hivatal által kiadott engedély szabályait, ami a színpad elhelyezését és a hangerő határértékeit illeti. Sőt, a hangpróbák és koncertek szüneteltek a templomi misék ideje alatt. Tőlük tehát senki ne követeljen semmit.

A polgármesteri hivatal szóvivője szerint a decibeleknek nem lehet parancsolni, nincs olyan felső határérték, amit tilos lenne átlépni. Továbbá olyan különleges feltételek sincsenek, amelyeknek műemléki környezetben szervezett rendezvények esetén meg kell felelni. A tulajdonos kötelessége az ingatlan megerősítése, az ehhez hasonló kellemetlen incidensek elkerülése végett. Amennyiben a kárvallott kártérítést igényel, felmérést kell végeztetnie a károkat illetően, amit aztán le kell adnia az illetékes hivatalban.

Na, hát így állunk. További szép nyarat kívánunk. És erősítsék meg épületeiket, tisztelt főtéri ingatlantulajdonosok. Meg dugják be a füleiket. Ugyanis dúl a fesztivál-évad: mindjárt itt a csodálatosan multikulturális Untold Fesztivál, utána meg jönnek a Kolozsvári Magyar Napok!

Fotó: Dan Bodea

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro