// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

Kivágta magát az előzetesből az olasz álsebész

// HIRDETÉS

De azért nem térhet haza.

Emlékeznek még Matteo Politire? Ő az az olasz úriember, aki még év elején igazi médiasztárrá vált Romániában, miután kiderült, hogy hosszú évek óta praktizált plasztikai sebészként egy menő bukaresti magánklinikán. Mindezt anélkül, hogy akár csak egy percig is járt volna orvosi egyetemre.

Politit még február 7-én előzetes letartóztatásba helyezték, és azóta ette a rabok keserű kenyerét.

Mostanáig.

Szerdán este ugyanis a bukaresti 1. kerületi bíróság bűnügyi felügyeletre változtatta az előzetes letartóztatásra vonatkozó döntést, így az álorvos elhagyhatta a fogdát.

Persze ez nem jelenti azt, hogy szabad, mint a madár: Bukarestet nem hagyhatja el, csakis bírói engedéllyel, és persze nem tevékenykedhet plasztikai sebészként.

Az ügyészek csalással és jogosulatlan orvosi tevékenység végzésével gyanúsítják. Utóbbi vádpont egyértelmű, előbbit pedig az indokolja, hogy átvert két személyt, mondván: magánklinikája van, ahol bérbe ad nekik egy helyiséget. Meg is kapta a foglalót, amit azonban soha nem fizetett vissza, bár a károsultak sem bérelhettek helyiséget.

Mint megírtuk, Politi évekig szépítette a pénzes bukarestieket, amikor kiderült, hogy hamis a diplomája, amit ráadásul egy álügyvéd bulizott ki neki.

Politi ekkor megpróbált olaszosan távozni, ám Kürtösnél a határőrök elcsípték, és visszavitték Bukarestbe.

Most szabadlábon várhatja az eljárás végét és a vádemelést. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro