A jóisten szerelmére, ne dőljenek be neki. Inkább mossanak kezet.
Tudjuk, az egész közélet ettől tüsszög: Európát is meghódította a koronavírus. És – némileg érthető módon – rendes pánikot generált. Ott is, ahol a vírust csak a Facebook-ról ismerik. A gyógyszertárakból például eltűntek az orvosi maszkok.
És akkor itt álljunk is meg. Egy ilyen orvosi maszk ára kábé 10 bani. Ehhez képest a különböző online áruházakban a csillagokig szüktették az árakat a pánik (jótékony) hatására. Az eMAG.ro oldalon például a hírek szerint akár 10 lejt is elkértek egyetlen darab maszkért. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szerdán dél körül, amikor rákerestünk, már nem találtunk ilyen luxusmaszkokat. Sőt, szinte semmiféle maszkot nem találtunk.
Az OLX adok-veszek oldalon viszont dübörög a maszkcsencselés. Sőt, egyre több olyan ajánlat bukkan fel, melyekben egyenesen koronavírus elleni védőmaszkként ajánlgatják a kincset érő sokat nem érő arcdíszeket. Ami azért szemétség.

Ez a hirdetés kedden jelent meg. Az eladó azzal reklámozza áruját, hogy hahó, emberek, sokkal olcsóbban adom a cuccot, mint az eMAG, ahol 499 lejbe kerül 50 darab maszk. Én bezzeg csak 395 lejért árulom ugyanazt a portékát. Vagyis csak 7,9 lejért darabját. Ja, és fogy, mint a cukor, már csak négy dobozom maradt!
Egy másik eladó hétfői hirdetésében újrahasznosítható koronavírus-védelmi maszkot kínál, EU-szabvány, minden, ami kell, ja, finom és természetes pamutból készültek, teszi hozzá. Ezért is kerülnek 19 lejbe. Az nem világos, hogy egy darab, vagy három.
És akkor tessék, egy vadabb hirdetés, szintén hétfői. Ő nem pénzért kínálja az 50 darab maszkot tartalmazó dobozokat. Viszont (tessék megfogózni!) bármikor elcseréli kincseit iPhone 11 Pro vagy Pro Max telefonra, vagy esetleg autógáz kazánra. Nem világos, hogy egy maszkért kér egy telefont, illetve egy kazánt...
És amikor már azt hisszük, kész, az ész rendesen megállt, ennél nincs tovább, jön ez a hirdetés. Oké, ebben az esetben trollkodásra is lehet gyanakodni. Sőt! Bár, sose lehessen tudni. Mindegy, ezt a hirdetést kizárólag azért tettük ide, hogy az emberi agy kreativitását illusztráljuk.

Persze, nem csak korona-védőmaszkokat árulnak a kreatív nepperek. Hanem például természetes naturista koronavírus-ellenes szereket is. Persze, az immunrendszert edzeni nem árt. De hogy nem a koronavírus ellenszerei az óvatosan felkínált növények, az biztos. Viszont olcsók. Hacsak nem grammra mérik őket. Ja, és a mellékelt fotót is elfelejtette korononavírusra adaptálni a kreatív, ám hanyag eladó.
Itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy emlékeztessünk mindenkit ama valóban vészterhes időkre, amikor pestis dúlt Európában. A gyógyászok, felcserek, kuruzslók annak idején ilyen maszkokat viseltek:
Arról nem szól a fáma, hogy mennyire voltak hatékonyak. És arról sem, hogy milyen gyakran mostak például kezet a maszkos illetők.
Tehát, kedves Olvasóink: ne dőljenek be a pániknak. Ismételjük: inkább mossanak kezet, kerüljék a tömegmegmozdulásokat, amúgy járjanak sokat a szabad levegőn és minden rendben lesz.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.