Mert most már tudományosan bebizonyították. Hogy mikre nem képes a modern technológia!
Amit eddig csak sejtettünk, hogy Arany János a legnagyobb szókincsű magyar költő, immár egzakt módon is bebizonyosodott. Az Origo ugyanis a big data technológia segítségével, számítógépekkel számoltatta meg, a magyar költészet héroszai közül ki használt több egyedi szót és szótövet.
A számítógépes adatelemzés szerint – ha csak a költeményeit nézzük – Arany élete során 287.425 szót írt le, összesen 59.697 egyedi szót használt, ha pedig a ragozott formákat nem tekintjük külön szónak, akkor valamivel több, mint 16 ezret. Szalonta nagy szülötte ezzel megelőzte Vörösmartyt, Petőfit, Adyt, Babitsot és József Attilát.
Hogy lássuk, miről beszélünk: a magyar nyelvben összesen 60-100 ezer egyedi szó van, egy átlagos értelmiségi egyévnyi beszédét rögzítve körülbelül 25-30 ezer szó fordulna elő.
Az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy a különböző kategóriákat összesítő táblázat szerint Babits több szót írt le, mint Arany, József Attila pedig az összes leírt szavához képest arányaiban a legtöbb egyedi szót használja.

Érdekességként megemlíthetjük, hogy a „szép” jelző mindegyik költőnél tekintélyes mennyiségben fordul elő, Arany János ezek után legtöbbször a „király”, „ember”, „nap” és „Toldi” kifejezéseket használta. A többi költőnél gyakran előfordult még a „magyar”, a „bús” és az „Isten”.
A big data a nagy mennyiségű adatok feldolgozását lehetővé tevő technológia, az adatrobbanás következtében keletkező óriási mennyiségű információhalmaz rendszerezésének és elemzésének tudománya (amelyről például itt és itt olvashat).
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.

Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.