Pénzt ígér a honatyáknak, ha nem megy át az ellenzék bizalmatlansági indítványa, és bűnvádi dossziékkal riogat, ha megszavazzák.
Nem olyan szaftos, mint a manapság nyilvánosságra kerülő szivárogtatások, de a román kormányfőről is előkerült egy hangfelvétel, mely rámutat, ő sem riad vissza a burkolt fenyegetőzéstől, ha a hatalom megtartásáról van szó. A mintegy 16 perces hangfelvételt a Newsweek szerezte meg és tette közzé szerdán, egy nappal azelőtt, hogy a parlament elé kerülne az ellenzék bizalmatlansági indítványa.
A PSD országos végrehajtó bizottságának (Cex) ülésén készült hangfelvételen Viorica Dăncilă PSD-elnök és Daniel Suciu fejlesztési miniszter hallható, amint nyomást gyakorolnak párttársaikra annak érdekében, hogy a megfelelő módon járjanak el az indítvány szavazásakor. A PSD vezetőtestülete úgy döntött, hogy a párt honatyái nem fognak szavazni, hogy ne merüljenek fel spekulációk azzal kapcsolatosan, hogy ki hogyan szavazott. Aki szavaz, annak nincs mit keresnie a pártban – tette egyértelművé a kormányfő, aki biztos abban, hogy ha a PSD-n belül nincs több áruló, az indítvány nem fog átmenni.
Persze, a párthűség nem marad kifizetetlenül: ha a kormány nem bukik, akkor a honatyák és a PSD polgármesterei már pénteken sürgősségi rendelettel pénzt kapnak az Országos Településfejlesztési Programon (PNDL) keresztül. Viszont ellenkező esetben nemhogy pénzt nem fognak kapni, de még bűnvádi dossziék is előkerülhetnek, mert a tét itt sokkal nagyobb, mint a kormányfői tisztség. A tét az ügyészek kinevezésével, az ügyészek törvénytelenségeit kivizsgáló különleges ügyosztállyal (SSIJ) és bűnvádi eljárásokkal kapcsolatos – fogalmazott a kormányfő.
A teljes hangfelvétel itt hallgatható meg.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.

További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.