Az utolsó pilllanatban, meglepetésként szállt harcba az államfői tisztségért a külügyi hírszerzés vezetője. Azért ez enyhán szólva sem természetes.
Az államfőválasztást megelőző időszak egyik legnagyobb meglepetését okozta Teodor Meleşcanu, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója. Meleşcanu csupán egy nappal a támogatói aláírások leadási határideje előtt jelentette be: lemond a külügyi hírszerzés élőről, és harcba száll az államfői székért.
Mint kiderült, egy gyakorlatilag ismeretlen, jelentéktelen alakulat, a Társadalmi Igazságosság Pártja színeiben indul, a támogatói aláírásokat pedig fű alatt a nyugalmazott katonatisztek szakszervezetének segítségével gyűjtötték össze számára. A szakszervezet vezetője, a jelenlegi kormány melletti demonstrációk szervezéséről, valamint a korrupcióellenes ügyészség megszüntetésére tett javaslatáról hírhedt nyugalmazott ezredes, Mircea Dogaru szerint „civil szervezetek” kérték fel az aláírásgyűjtésre.
Indulása bejelentésekor fölmerült a kérdés: kinek érdeke, hogy Meleşcanu – gyakorlatilag teljesen esélytelenül – harcba szálljon az államfői tisztségért? Nagy a sansz ugyanis, hogy valamely esélyesebb jelölt szavazótáborát megosztja, és így riválisát juttatja előnyhöz.
Meleşcanu pályafutását ismerve elvileg akármelyik oldal embere lehetne, még akkor is, ha az utóbbi évtizedben a jobbközép oldalt erősítette. 1996-ig a Văcăroiu-kormány külügyminisztere volt, majd 1996-ban a kommunista utódpárt PDSR listáján választották szenátorrá. 1997-ben azonban kilépett a pártból, és létrehozta a Szövetség Romániáért nevű alakulatot, amely 2002-ben a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) fuzionált, így Meleşcanut 2004-ben a PNL színeiben választották szenátorrá, majd a PNL javaslatára nevezte ki Băsescu államfő 2012-ben a SIE élére, ahonnan most lemondott.
Az a tény, hogy a jelenlegi kormány iránti szimpátiáját többször is kinyilvánító Dogaru szervezete hajlandó volt számára aláírásokat gyűjteni, akár arra is utalhatna, hogy a részben a PNL alkotta jobbközép Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Klaus Johannis PNL-elnök ellen akarják bevetni. Igaz ugyan, hogy a PNL volt elnöke, Călin Popescu Tăriceanu volt kormányfő, a szenátus elnöke a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) hathatós támogatásával szintén elindul az államfőválasztáson, megosztandó a jobbközép szavazatokat, de egy újabb ex PNL-es jelölt még jobban összezavarhatná a liberális párt szavazóit.
Csakhogy a Társadalmi Igazságosság Pártja, amely Meleşcanut indította, baloldali pártként határozza meg magát. Vagyis – ha abból indulunk ki, hogy Meleşcanu a PNL soraiból került a SIE élére, és most is hű a liberálisokhoz - , akkor inkább a baloldal legesélyesebb jelöltjétől, Victor Ponta PSD-elnöktől vonhat el szavazatokat, „cserében” azért, mert a PSD Tăriceanut veti be a PNL ellen. Dogaru pedig a legkevésbé sem meggyőződésből gyűjtött a számára támogatói aláírásokat, hanem azért, mert megfelelő fizetséget kapott érte.
A politikus maga oszlatta el némileg a ködöt, amikor azt állította, hogy inkább jobboldali jelöltnek tekinti magát, mivel arról beszélt: egyensúlyt hozna a romániai politikai életbe, hogy a baloldal ne jusson totális hatalomhoz.
Sőt egyes feltételezések szerint ő lehet a tartalék abban az esetben, ha Johannist jogerősen elítélné a legfelsőbb bíróság az ellene zajló összeférhetetlenségi perben, ebben az esetben ugyanis Johannis három évig nem tölthetne be választott tisztséget. Ő maga is kijelentette: átvenné Johannis helyét.
Meleşcanu váratlan lépése kapcsán csupán egyetlen dolog bizonyos: hogy alaposan összezavarta a dolgokat. Valamint az, hogy – lásd Băsescu államfő utalását az egyik, állítólag titkos ügynökként tevékenykedő államfőjelöltre, valamint az ismert újságíró, Robert Turcescu furcsa önleleplezését – az elnökválasztást egyre jobban beárnyékolja a titkosszolgálatok tevékenysége.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.
További híreink: őrizetbe vették azt a nagyszebeni nőt és tettestársát, aki a gyanú szerint az örökség miatt végzett anyjával, az alkotmánybírák pedig megint halasztottak.
További híreink: őrizetbe vették azt a nagyszebeni nőt és tettestársát, aki a gyanú szerint az örökség miatt végzett anyjával, az alkotmánybírák pedig megint halasztottak.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.