Más módszer eddig nem használt.
Varjúvadászatot tartottak Szatmárnémetiben, a vasútállomás melletti Kossuth-kertben, a város legnagyobb parkjában.
Kereskényi Gábor, a partiumi város polgármestere szombaton az MTI-nek elmondta: több évtizede próbálkoznak azzal, hogy a város parkjaiból kiűzzék a varjakat. A madarak ürüléke ugyanis alkalmatlanná teszi a közterület a rendeltetésszerű használatra. Volt, hogy tűzoltók bevonásával vízsugárral verték le a fák koronájába rakott varjúfészkeket, később zajjal próbálták elzavarni a madarakat, de egyik módszer sem volt eredményes.
A polgármesteri hivatal most a Szatmár megyei Vadászok és Sporthorgászok Egyesülete segítségét kérte. Péntek délután mintegy kétszáz lövés dördült el, melyeknek több tucat varjú esett áldozatul. Az, hogy mennyire volt eredményes a varjúvadászat, csak a többszöri megismétlés után derül ki. Mivel február elsejétől tilos varjakra lőni Romániában, ezért arra készülnek, hogy a varjúvadászatot januárban még többször megismétlik, majd augusztustól, amikor ismét megengedett a varjak vadászata, újrakezdik.
Korábban az állatvédő szervezetek erős ellenállásába ütközött a varjúvadászatra tett javaslat, mostanra azonban „az az értelmezés" nyert a városban: fontosabb, hogy a közterületek a babakocsit toló szülőket, a játszótereket használó gyermekeket szolgálják.
A polgármester elmondta: a kisebb parkokban veszélyes lenne vadászni, ezekben olyan mértékben megnyírják a fákat, hogy ne legyenek alkalmasak a varjak fészkelésére.
Szabó D. Zoltán biológus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója az MTI-nek elmondta: ebben az időszakban olyan vetési varjak tartózkodnak az erdélyi városokban, amelyek elsősorban Oroszországból vándoroltak délre, melegebb éghajlatra.
„Számukra a mi városaink jelentik azt, amit a mi gólyáink, fecskéink számára Afrika" - fogalmazott a biológus. Hozzátette: a vetési varjú elsősorban azért élvez bizonyos fokú védettséget Romániában, mert fészkében olyan védett madarak is költenek, amelyek nem raknak fészket. A biológus szerint a szatmárnémetihez hasonló vadászakciók aligha mentesíthetik a városokat a varjaktól, amelyek azokat a helyeket keresik, ahol kevésbé vannak kitéve a hidegnek, és könnyen élelemhez jutnak.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.