Ráadásul mindez a jéghideg tengerben történt vízkereszt ünnepén, az elkövető pedig egy férfi.
A karácsonyi ünnepkört lezáró vízkereszt alkalmából hétfőn országszerte megteltek az ortodox templomok (a katolikusok nem különben). Van pár – nem hívőként talán furának mondható – ortodox szokás, melyet évről évre ápolnak, ilyen például az, hogy az ünnepi liturgiát követően a lakosok szentelt vizet visznek haza. Rendszerint nagy tolakodás, lökdösődés alakul ki ilyenkor, annak ellenére, hogy ezt már az egyháziak is unják, és minden évben civilizált sorban állásra szólítják fel a hívőket, mindhiába. Egy másik szokás, hogy a papok fakereszteket dobnak a jeges folyóba vagy tengerbe, a legelkötelezettebb hívek pedig értük ugranak. Bár szó sincs arról, hogy a keresztek megkaparintásáért közelharcot kellene vívni, az ünnepi téboly elszabadulására itt is megvan az esély. Jól bizonyítja ezt az a hétfői eset, mely során Konstancán, a kaszinó épülete közelében Teodosie érsek egy csónakból a tenger hullámai közé dobott három keresztet, páran pedig értük ugrottak. Az egyik keresztet egy 24 éves lány érte el előbb, aki mellesleg négy éves kora óta úszik, immáron versenyszerűen űzi a sportot. Arra aligha számított, hogy a jéghideg tengerben megütik, majd kilopják a kezéből a megszerzett keresztet, márpedig konkrétan ez történt. Egy másik úszó ököllel és lábbal ütlegelni kezdte, majd miután megszerezte a keresztet, a partra úszott vele. Az incidens ezt követően a parton is folytatódott, miután a meglopott lány nem hagyta magát. Végül a csendőrök is közbeavatkoztak. https://www.facebook.com/adevarulconstanta/videos/605883656648083/ Az eset végül annyiban kimerült, hogy az érsek megígérte, morális kárpótlásként a lány kapni fog tőle egy, a tengerbe dobottal azonos keresztet. Az agresszív hívőről viszont semmi sem derült ki, pedig biztosan sokan kíváncsiak, ki képes ilyesmire.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.