// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Kifütyülték Moldvában a kis egyesülést ünneplő fejeseket

// HIRDETÉS

Bukarestben is tüntettek a parlament előtt, éljenzés helyett.

A kis egyesülést (Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülését) ünnepelték szerte az országban január 24-én. Igen ám, de nem mindenütt gondolta úgy a nép, hogy a jelenlegi vezetőkkel lehet és kell együtt éljenezni.

Iași-ban, Moldva és a is egyesülés „fővárosában” például kínos jelenetekre került sor. Pedig igazán sokcsillagos VIP-gárda gyűlt össze a jeles esemény alkalmából. Ott voltak a helyi és megyei hatóságok képviselői, parlamenti képviselők, Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Victor Ponta ex-miniszterelnök és Margit hercegnő, Mihály király leánya, a román korona őre. Na és körülbelül 3000 polgár.

A fújolás, kiabálás akkor kezdődött, amikor a pártos hivatalosságok belefogtak beszédeikbe: Autópályákat akarunk, nem büntetőügyeseket a pályán! Tolvajok! PSD, a vörös pestis! Mások Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelték, ahogy ez már lenni szokott ilyenkor. Az egybegyűltek között szétosztották a „Iași-i kiáltványt”, egy tíz pontból álló dokumentumot, amelyben befektetéseket követelnek a városban, no meg egy népszavazást, az igazságügyi törvénymódosítások ügyében.

Bukarestben is tüntettek a kis egyesülés évfordulójának estéjén. Több száz polgár gyűlt össze a kormány épülete előtt, eljárták a hórát, ám a tüntetők szerint ez a tánc a független, politikamentes igazságszolgáltatásért való egyesülés hórája, a büntetőügyes és korrupt politikusok ellen.

Kolozsváron bezzeg nem hurrogott a nép, amint beszámoltunk róla.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro