A kis egyesülés egészen friss nemzeti ünnep a mioritikus hazában. Láttuk a tévében, hogy Bukarestben meg Iași-ban tüntetve, hujjogva ünnepeltek a népek, hát megnéztük, hogyan adják meg neki a módját Kolozsváron. Délután négy órától az ilyenkor megszokott népzenei előadások mentek zsinórban a Fő téren. Nem esett nehezünkre sajnálni az előadókat, tekintettel a fogait villogtató téli délutánra. Ám az ünnep fénypontja a szomszéd téren zajlott, este nyolckor.

Mikor kiértünk a Bocskai (Avram Iancu) térre, megnyugodva láttuk, hogy az ortodox katedrális az ilyenkor megszokott piros-sárga-kék fényben úszik. A népek csendben gyülekeztek, lehettek olyan ezren, ezerötszázan.

A nemzeti színház felé fordítottuk kíváncsi tekintetünket, és megnyugodva láttuk, hogy az ilyenkor megszokott trikolórok ott vannak a helyükön. Ugyanakkor szívtépően szomorú tárogató hasított a fülünkbe. Mintha nem egyesülést, hanem valamiféle országhalált ünnepelnének itt. Ám a szomorúságot hamar lekeverték, és felharsant Emil Boc multikulturális polgármester hangja, hogy ezen a napon, meg a nagy egyesülés feltétele a kis egyesülés volt, meg Románia erős, meg ortodox, meg ehhez hasonlók. Aztán a kis Boc intett egy nagyot, és felrobbant az ég.

Ismét a katedrális felé fordultunk, és megnyugodva láttuk, hogy a szokásos trikolór és egyéb színű röppentyűk hasítják szét sivítva az est sötétjét. A derék Avram Iancu szobra olybá tűnt, mintha diszkóban állna. Ő a nagy DJ, figyeljék meg a jobb kezét. Közben a zene ismét berobbant a fülekbe, na de… ettől a zenétől eltátottuk a szánkat. Kérjük tisztelettel, EZ a zene ment. Nem vicc! A Paint It Black a Rolling Stones-tól. Persze ilyen érzelgős-vonós változatban. Hogy mi járhatott az esemény zenei rendezőinek fejében, amikor épp ezt a nótát választották, örök rejtély marad.

Ismét a nemzeti színház felé fordultunk, és megnyugodva láttuk, hogy Emil Boc multikulturális polgármester trikolór szalagban áll a lépcsősor tetején, két román népi menyecske (jó, az egyik matróna) és az égre néz.

Ismét a katedrális felé fordultunk, és megnyugodva láttuk, hogy a tűzijáték a megszokott módon egyre pompázatosabb, egyre nagyobbakat robbannak a lövegek, Avram Iancu pedig egyre vadabbul keveri a muzsikát.

Az utolsó pukk után ismét a nemzeti színház felé fordultunk, és láttuk, amint Emil Boc multikulturális polgármester a megszokottól eltérő módon lesiet és elvegyül a tömegben. A helyét a helyre román népi legények és menyecskék (jó, az egyik matróna) foglalták el és belefogtak az Egyesülés Hórájába. A Rolling Stones után ez kicsit furcsán csengett a fülünkben. Közben odalent a népek igyekezték kitalálni, hogyan is kell azt a bizonyos óriás hórát kialakítani, az egész katedrális körül.

Az akció végül egész jól sikeredett. A népek szépen összefogózva andalogtak a katedrális körül, az úttesten, miközben a román népi énekesek teli tüdővel fújták a hórát.

Mivel fotón nem annyira mozgalmas a megahóra, készítettünk egy kis videót is az akcióról.

Aztán pár perc múlva ennek is vége lett. Ebben a rohadt hidegben nem lehet sokáig hórázni. Úgyhogy a népek szépen szétrebbentek, ki kocsmába, ki haza. A szervezők utánunk vetettek még egy tárogatós népzene + Örömóda remix medleyt, aztán megnyugtató módon csend borult a térre.