// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin

Kicsinyes bosszú a MOGYE stiklijeit leleplező magyar professzor ellen

// HIRDETÉS

Strasbourgban leplezte le a magyarellenes üzelmeket – azóta is nyögi.

Nem tudja megbocsátani Brassai Attila orvosprofesszornak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége, hogy 2011 őszén Strasbourgban beszámolt arról, hogy mi folyik a felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása érdekében – véli Kincses Előd ügyvéd.

Az egyetem rektora egy feljelentésre hivatkozva büntette meg Brassai professzort azzal, hogy négy évig nem vezethet doktorátusokat, és nem tölthet be vezető tisztséget. A szóban forgó feljelentésben „önplágium” elkövetésével vádolták meg az orvosprofesszort, azaz azt kifogásolták, hogy angol nyelven, rangos külföldi folyóiratokban megjelent két dolgozatát lefordította magyarra és magyarországi szaklapokban közölte anélkül, hogy megjelölte volna azt, hogy ez az angol dolgozatának a fordítása.

Kincses szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a tanügyi törvény értelmében ezt az etikai vétséget az Országos Etikai Bizottságnak három hónap alatt kellett elbírálnia, miközben a döntés 11 hónapot váratott magára, és a rektor csak ezután, a 30 napos határidőt betartva szabta ki a büntetést.

„Mivel a munkatörvénykönyv határozottan rögzíti, hogy hat hónap után egyetlenegy dolgozót sem lehet megbüntetni a vétségéért, ezért a fő védekezésünk az volt, hogy megkésett a büntetés” – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette: vitatták azt is, hogy fennállna az önplágium, de mivel „a jogban kevés precíz dolog van”, a határidő túllépése egy ilyen precíz védekezési érvnek bizonyult.

A Maros megyei törvényszéken született elsőfokú döntés során elutasították kifogásukat.

„Először megpróbálták eljátszani, hogy ez nem egy munkaviszály, hanem közigazgatási per, mert abban az esetben nem ütköztek volna bele a munkatörvénykönyv által előírt hat hónapba. Végül is végigjárva minden instanciát, sikerült elérnem, állapítsák meg, hogy munkajogi per” – ismertette a Brassait képviselő szakember.

Hétfőn volt a másodfokú tárgyalás, ahol elutasították a fellebbezést. Ezt Kincses etnikai szavazásnak nevezte, tudniillik a fellebbezést a törvény szerint két bírónak kell elbírálnia. Brassai ügyét egy magyar és egy román bírónő tárgyalta, akik nem tudtak dűlőre jutni, és akkor bevontak a tanácsba egy harmadik (román nemzetiségű) illetékest, és így született meg a döntés.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség
Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

// még több főtér.ro