Ki árt az autonómia ügyének?

Szokatlanul kemény hangnemű közleményben bírálta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az RMDSZ-t, illetve a szövetség autonómiatervezetét.

Izsák közleményében többek között azzal vádolja az RMDSZ-t, hogy autonómiatervezetével valójában a bukaresti hatalom malmára hajtja a vizet, mivel a korábban már az SZNT által kidolgozott tervezettel szemben összeállított törvényjavaslat valójában arra szolgál, hogy
Bukarest által ellenőrzött módon megossza az autonómiamozgalmat, és ellehetetlenítse azt.

Az egyik legkeményebb megfogalmazás az, miszerint a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének. Ezzel minden bizonnyal arra utalt, hogy nemrégiben George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója azt mondta: a hírszerzés feladatának tekinti a magyar autonómiatörekvések meghiúsítását.

Az Izsák közleményében megfogalmazott vádak a cinikus szemlélők szerint akár az összeesküvés-elmélet fogalmát is kimeríthetik, ugyanakkor a Maior által megfogalmazottak, illetve a Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes által tett kijelentés, miszerint az autonómia sohasem fog megvalósulni, jelzik: Bukarest igenis odafigyel a magyar önrendelkezési törekvésekre, és a legkevésbé sem nézi őket jó szemmel.

Az RMDSZ autonómiatervezetével kapcsolatosan elmondható: létrejöttének körülményei alapján a kényszer szülte. A szövetség lépéskényszerbe került, miután az SZNT és a két rivális párt, az EMNP és az MPP is az autonómia jelszavával jelent meg a politikai színtéren. Ezért az RMDSZ-nek is elő kellett állnia egy olyan projekttel, amellyel azt sugallhatja: nem csupán a többiek által diktált trendet követi, de kezdeményezőleg lép fel az önrendelkezés témájában.

A tervezet bemutatásának időzítése – a bemutatás hónapok óta tartó halogatása – arra enged következtetni, hogy az RMDSZ elsősorban kampányeszközként akarja felhasználni a novemberi államfőválasztás előtt, hogy ezáltal bírja rá a magyarokat Kelemen Hunor támogatására az első, illetve az RMDSZ által megnevezett jelöltére a második fordulóban.

Maga Kelemen árulta el, hogy jelenleg nem is fűznek sok reményt a tervezet megvalósulásához, ahhoz ugyanis előbb nem csupán alkotmánymódosításra, hanem egyenesen új alkotmányra van szükség.

A projektet – amely a maga valójában nem ismert, csak egy kiszivárgott verziót boncolgat a sajtó – amúgy is számos bírálat érte, többek között azért, mert a jelenlegi, 1968-as megyerendszert veszi alapul, ami egyrészt nem fedi a történelmi Székelyföld határait, másrészt az autonóm területen lényegesen több román nemzetiségű polgár élne, mintha a hagyományos székek jelentenék a székely autonóm terület határait. Márpedig ez következetlenségnek tűnik, hiszen ha teljesen új alkotmányt tartanak szükségesnek, akkor abban már a jelenlegi megyerendszer módosítása is szerepelhet.
Végső soron megállapítható, hogy az RMDSZ tervezete valóban alkalmas arra, hogy megossza az autonómiát óhajtó erdélyi magyar közösség táborát.

Ugyanakkor úgy tűnik, mintha Izsák Balázs az SZNT-nek vindikálná a székelyföldi autonómiamozgalom vezetésének jogát. Bár a civil szféra tevékenysége rendkívül fontos, az SZNT legitimitását némileg csökkenti, hogy nem hivatalosan bejegyzett szervezet, az autonómianagygyűlések és a székely menetelés viszonylagos sikere pedig nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy maradéktalanul elismerhessék a vezető szerepét.

A probléma gyökere ott keresendő, hogy a romániai magyar politikai és civil szervezeteknek, pártoknak nem sikerült megállapodniuk egy egységes, közösen felvállalt autonómiatervezetben. Márpedig amíg ahelyett, hogy közös célért, közösen elfogadott projekttel állnának elő és egységes hangon szólalnának meg, egyfelől kampánycélból külön projektekkel állnak elő, másfelől azon vitatkoznak, hogy melyikük képviseli autentikusabban az önrendelkezés ügyét,  addig az egész ügynek egyetlen haszonélvezője van: a központosítás megőrzésében és a kisebbségi jogegyenlőség elutasításában érdekelt bukaresti hatalom.