// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Kezdődik: még meg sem száradt a tinta a kormány kinevezéséről szóló dokumentumon, máris beszólogatnak egymásnak a „partnerek”

// HIRDETÉS

Rareș Bogdan sérelmezte Marcel Ciolacu bírálatait.

A román belpolitika évszázados történelmének ismeretében egyáltalán nem szokatlan, hogy egy koalíció tagjai néha-néha beszólogatnak egymásnak, sőt kemény vita robban ki közöttük, de az azért némileg meglepő, hogy az új, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ alkotta román kormánykoalíció pártjai már aznap elkezdték ekézni egymást, hogy az új kormányt beiktatták. Még úgy is, hogy a koalíciónak nem sokan jósolnak nagy jövőt, hiszen két, eddig egymásra megveszekedett riválisként tekintő párt bútorozott össze.

Az első nyilat Marcel Ciolacu, az eddig ellenzékben politizáló PSD elnöke lőtte ki a PNL irányába, még a parlamenti bizalmi szavazást közvetlenül megelőzően, a szónoki pulpitusról: arról beszélt, hogy

a liberális kormányzás elmúlt két évében az embereket magukra hagyták, és elvesztegettek két évet.

A liberálisok sem maradtak adósak, ráadásul mindjárt elegáns palotapitbulljukat uszították rá az újdonsült koalíciós partnerre Rareș Bogdan első alelnök személyében, aki korábban azzal vált hírhedtté, hogy televíziós műsorvezetőként számos bírságot zsebelt be a médiahatóságtól a magyarokat következetesen gyalázó műsorai miatt.

Bogdan most sem hazudtolta meg önmagát: csütörtökön este nehéztüzérséggel válaszolt Ciolacu nyilaira.

A PNL EP-képviselője egyszerűen csak arrogánsnak nevezte a koalíciós partnerpárt elnökét, és kijelentette:

az ilyen arrogáns viselkedésnek nincs mit keresnie egy koalícióban.

Atyaian megfeddte saját párttársait is, amiért nem reagáltak Ciolacu támadására, majd jelezte: a PSD elnöke vélhetően összekeverte a beszédeket, és a kormány beiktatását üdvözlő szónoklat helyett azt olvasta fel, amelyet a Florin Cîțu vezette kabinet bukására írt.

Kijelentette: a PNL nem tűri, hogy megalázzák, és azt is beismerte:

személy szerint határozottan nem tartja szimpatikusnak Ciolacut.

Ennek ellenére együttműködnek.

Azonban figyelmeztette a PSD-t és annak elnökét, hogy amikor 2023-ban az előzetes megállapodás értelmében a PNL átadja a miniszterelnöki tisztséget a PSD-nek – várhatóan magának Ciolacunak –, ezért cserében pedig a PSD átadja a PNL-nek a pénzügyminiszteri és a kormányfőtitkári tisztséget, ő visszatér Bukarestbe, hogy kormánytagként nézzen Ciolacu körmére, hogy valóban betart-e mindent, amit megígért, és hogy elejét vegye a szociáldemokraták arrogáns viselkedésének.

Ezek után mondjuk kérdéses, hogy egyáltalán eljut-e a koalíció addig, de azt máris biztosra vehetjük, hogy a kormánypártok addig sem untatnak majd szürke, eseménytelen, szakszerű kormányzással.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.