// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Oltópontosítás

Kezdődik az 5-11 évesek koronavírus elleni oltása, az illetékesek igyekeznek eloszlatni az aggodalmakat

A védőoltás ritka és enyhe mellékhatásai eltörpülnek a pozitívumai mellett – mondják.

Fontos nap a szerdai a koronavírus-járvány elleni oltási kampányban, hiszen kezdődik az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása. Emiatt az egészségügyi illetékesek igyekeznek már előre eloszlatni az esetleges szülői aggodalmakat. Andrei Baciu egészségügyi államtitkár szerint például sokkal alacsonyabb a szívizomgyulladás kialakításának esélye az oltás után, mint az idősebb korosztályoknál, bár azok esetében sem magas. Baciuazt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján nem nőtt az oltások után a szívizomgyulladásos esetek gyakorisága ebben a korosztályban, ami annak is betudható, hogy a felnőttekhez képest háromszor kisebb adagot kapnak a Pfizer vakcinájából. Az is bebizonyosodott, hogy az oltás védelmet nyújt a több szervet is érintő gyulladásra, amely egyes, a koronavírus-fertőzés akár enyhe formáján átesett gyerekeknél alakult ki. Mindez persze nem jelenti azt, hogy kisebb mellékhatások – szúró érzés, kisebb fájdalom, duzzanat az oltás helyén, izomfájdalom vagy láz – ám ezek miatt nem kell aggódni, elmúlnak.

Az oltás pedig több mint 90 százalékos hatékonysággal véd

a jelenleg terjedő vírusvariánsok okozta súlyos megbetegedéssel szemben. Egy másik orvos, Valeria Herdea, aki az oltási kampányért felelős testületnek is tagja, egyben az orvosi kamara alelnöke, szintén azt mondja: fontos beoltatni a gyerekeket is, ez ugyanis megóv a súlyos megbetegedéstől, és közben a gyerekek környezetében levő, kockázati csoportba tartozó személyeket is védi. A doktornő szerint azért is lényeges, hogy a gyerekek megkapják az oltást, mert lehet, hogy ők ugyan csupán enyhe tüneteket mutatnak, de átadhatják a vírust a környezetükben levő időseknek, cukorbetegeknek, szívbetegeknek, magas vérnyomásban szenvedőknek vagy túlsúlyosaknak, akik a veszélyeztetett csoportba tartoznak, és ha elkapják a vírust, akár intenzív osztályra is kerülhetnek, sőt akár bele is halhatnak a fertőzés szövődményeibe. Arra is emlékeztetett, hogy a kisgyerekek már régóta számos oltás kapnak, például hepatitis B vagy TBC ellen, vagyis az oltások már bizonyították a hatékonyságukat. A doktornő amúgy szigorú ítéletet fogalmazott meg: szerint

azért kell a gyerekeket oltani, mert a felnőttek nagy része felelőtlen volt, és nem oltatta be magát.

A gyerekeket egyébként 220, külön számukra kialakított, egyes helyeken játszóházat idéző oltóponton, illetve az oltási kampányban résztvevő háziorvosok rendelőiben oltják, a két oltás közötti időintervallum esetükben is 21 nap. Az őket kísérő felnőttek egy szabadnapot kapnak. A gyerekek oltásáról bővebb információt itt találhat.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro