// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Kétnyelvűség

Kétnyelvű feliratokkal fogadták a két nyelven üzenő román olimpikont

Simona Pop hazaérkezett Szatmárra.

Simona Popot, az aranyérmes román női párbajtőrcsapat tagját az erdélyi magyarok is szívükbe fogadták, amikor győzelme után magyar és román nyelven egyaránt köszönetet mondott Szatmárnak a támogatásért.

A szatmárnémeti vívó furcsállta, hogy csaknem annyi időt töltött a vonaton Bukaresttől a szülővárosáig, amennyit a Rio-Bukarest repülőút vett igénybe (15 óra, plusz a pénteki másfél órás késés).

A sportolónőt a szatmári állomáson „Isten hozott, bajnokunk” és „Bun venit, Simi” feliratú táblákkal fogadták. A köszöntésére összegyűlt vívóknak és újságíróknak elárulta, olyan sokat maradtak Rióban az aranyérem megnyerése után, hogy majdnem el is felejtették, hogy bajnokok.

„Itthon, ilyen fogadtatás mellett ismét átérezhetjük győzelmünk örömét” – idézte a Szatmári Friss Újság Simona Popot.

Az olimpiai bajnok nevelőedzője, Csiszár Ferenc újságírói kérdésre elmondta: néhány éven belül derül ki, hogy mit ér a szatmári vívásnak Simona Pop olimpiai aranyérme.

A magyarul is kiválóan beszélő sportoló és nevelőedzője szombaton a Szatmári Friss Újság által szervezett közönségtalálkozón vesz részt, hétfőn pedig átveszi szülővárosa díszpolgári címét.

A Román Olimpiai- és Sportbizottság döntése alapján a riói aranyérmes párbajtőrvívó-válogatott tagjai 70 ezer eurós pénzjutalmat és egy Renault Kadjar típusú személygépkocsit kapnak.

Simona Popot – aki a román zászlót vitte a riói olimpia záróünnepségén – egyébként egyszerre két város is díszpolgárává fogadja: Szatmárnémeti és Bukarest. Mint mondta, mindkettőnek örül, de főként a szatmárinak. „Én szatmári vagyok, itt születtem, itt kezdtem el sportolni és a lakcímem is ide szól. Az csak mellékes, hogy nyolc éve Bukarestben a Steaua sportolója vagyok” – jelentette ki.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro