// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Az olimpia színe és visszája

// HIRDETÉS

Simona Pop magyarul is megköszönte a szatmáriaknak. Nem ez az egyetlen pozitív üzenet az olimpián – de akadnak ellenpéldák is.

Itt van ez a fotó, amely bejárta a világhálót: Simona Pop, az aranyérmet nyert román párbajtőrcsapat tagja Rióból két nyelven köszönte meg a szurkolást városának, Szatmárnémetinek (ráadásul a magyar felirat az első). A város polgármestere, Kereskényi Gábor pedig jelezte, javasolni fogja az aranyérmes olimpikon díszpolgárrá választását.

Simona Pop gesztusa – normális körülmények közt – teljesen természetes, hiszen Szatmár multietnikus, kétnyelvű város. Természetes, de nem megszokott: Simona Popnak ezért jár a kalapemelés. Ez az üzenet tökéletesen illeszkedik az olimpia szellemiségébe, a népek közti „hídverés” eszméjébe is.

Erről a fotóról eszünkbe juthat egy másik, hasonló szellemiségben fogant – és voltaképpen ugyanolyan természetes élethelyzetet ábrázoló – fénykép. A két koreai tornászlány, Li Un Dzsu és Hong Un Dzsong szelfijéről már most sokan azt mondják, hogy a riói olimpia jelképe lehet.

Hogy miért? Mert egyikük dél-, a másikuk pedig észak-koreai. A két fiatal lány, az „ősellenségnek” számító országaik közti konfliktusról tudomást sem véve, vidáman beszélgetett és fotózkodott egymással Rióban. Mi sem természetesebb ennél, mondhatnánk, de vannak, akik óvatosan figyelmeztetnek: a közös szelfi által közvetített üzenet nagyszerűsége ellenére (vagy épp azért), az észak-koreai lány megütheti otthon a bokáját.

Akárhogyan is legyen: valami ilyesmi lenne a sokat hangoztatott olimpai eszme lényege, mint amit ez a fotó közvetít.

És ha van valami, ami nem kompatibilis ezzel az eszmével, akkor az alábbi fotó (forrás: ynet.co.il) által megörökített mozzanat.

A fénykép azt a pillanatot „kapta el”, amikor Iszlam El Sehabi egyiptomi dzsúdós a mérkőzés után nem hajlandó kezet fogni győztes versenytársával, Or Sassonnal – mert az izraeli.

Az egyiptomi sportoló egyébként korábban fenyegetések özönét kapta otthon, arra az esetre, ha tatamira merne lépni izraeli kollégájával szemben. Az Izrael-ellenes nézeteiről is ismert egyiptomi dzsúdós végül mégis kiállt, és veszített. A játék utáni szokásos kézfogást azonban elkerülte: az izraeli sportoló ismételt próbálkozására sem nyújtotta a kezét.

Az arab-izraeli konfliktus amúgy is rányomja a bélyegét az olimpai játékokra: a libanoni sportolók például nem voltak hajlandók ugyanarra a buszra ülni, mint az izraeliek, egy szaúdi cselgáncsozó pedig nem állt ki – nálánál gyengébbnek tekintett – mauritiusi ellenfelével szemben, mert a következő fordulóban egy izraeli versenyzővel kellett volna pástra lépnie.

A riói olimpiából remélhetőleg mégis inkább a román párbajtőröző és a koreai tornászlányok példája marad meg számunkra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Eredmények, több mint ötvenszázalékos feldolgozottságnál
Székelyhon

Eredmények, több mint ötvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

// még több főtér.ro