Amelyekből bőven akad. A kérdés csak az, hogy vajon pénzből is?
Jelentős béremeléseket tervez a kormány a közszférában, az egységes bértörvény tervezetét Liviu Dragnea mutatja be a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottságának sinaiai ülésén, majd azt aláírják a jelen lévő politikusok - nyilatkozta kedd este az Antena 3 hírtelevízió műsorában Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi és társadalmi egyenlőségért felelős miniszter.
A miniszter példákat is felhozott a fizetések emelkedésére.
Egy klinikán dolgozó kezdő orvos havi bére - amely 2017-ben 2.621 lej - 2018-ban eléri az 5.700 lejt. Egy ötödik fokozattal rendelkező klinikai szakorvos bére 4.413 lejről jövőre 12.375 lejre nő, egy intenzív terápiás, ötödik fokozattal rendelkező főorvos bére 5.987 lejről 16.672 lejre nő.
Egy főiskolát végzett kezdő asszisztens bére 1.704 lejről 3.950 lejre nő, egy középiskolai végzettséggel, maximális ledolgozott munkaidővel rendelkező asszisztens 2.290 lej helyett 4.625 lejt kap, egy egyetemet végzett, maximális ledolgozott munkaidővel rendelkező főasszisztens 2.986 lejes fizetése 4.625 lejre nő.
A felhozott példák szerint jelentősen emelkednek a bérek a tanügyben is. Egy gimnáziumi tanár kezdő fizetése 1.962 lej helyett 2020-ban 3.520, 2022-ben pedig 4.098 lej lesz. Egy ötödik fokozattal rendelkező tanár idén 3.500 lejt kap, ám 2020-ban 6.075 lej, 2022-ben pedig 6.900 lej lesz a fizetése. Egy nyugdíj előtt álló egyetemi tanár havi bére 2022-ben 13.600 lej lesz.
A hadseregben, a közkatona pótlékok nélküli 754 lejes jelenlegi zsoldja 2.150 lej lesz 2020-ban és 2.500 lej 2022-ben. Egy középiskolát végzett őrmester 1.141 lej helyett 2.805 lejt, illetve 3.900 lejt fog keresni. Egy kezdő alhadnagy bére 1.614 lejről 3.340 lejre, illetve 4.259 lejre nő. Egy ezredes 3.318 lej helyett 5.910, illetve 6.844 lejt keres majd, míg egy tábornok 5.228 lej helyett 8.358 lejt kap 2020-ban, illetve 8.874 lejt 2022-ben.
Az igazságszolgáltatásban: egy gyakornok ügyész 2020-ban 5.966 lejt, egy gyakornok bíró 6.806 lejt, egy nagy tapasztalattal rendelkező ügyvéd 13.600 lejt, egy bíró 14.258 lejt keres majd. A kezdő gyorsíró 1.466 lej helyett 2.790 lejt kap 2020-ban és 3.750 lejt 2022-ben.
Egy tapasztalt, második fokozattal rendelkező színész vagy karmester 5.860 lejt keres 2020-ban és 6.910 lejt 2022-ben, egy tapasztalat könyvtáros 6.367 lejt, illetve 6.643 lejt, míg egy IA fokozatú színművész 10.090 lejt, illetve 10.093 lejt.
Vasilescu arról biztosított, hogy míg a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányon lesz, az egységes bértörvényt betartják.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.