A közlekedési miniszter szerint nem a hatóságok inkompetenciája miatt nem haladtak az autópálya-építéssel.
Két év telt azóta, hogy belassult az autópálya-építés Romániában, az elmúlt évben például a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) mindössze 15,4 kilométernyi autópályát vett át. Ehhez képest mindenképpen előrelépésnek számít, hogy idén 60 kilométert ígérnek az illetékesek, igaz, hogy ezek között vannak olyan szakaszok is, melyek csomóponthoz való csatlakozás hiányában járhatatlanok lesznek még egy ideig.
Ștefan Ioniță, a CNAIR igazgatója egy szakmai fórumon arról beszélt, hogy egyszerre több szakaszon is jól haladnak az építkezéssel, így
Júniusban befejezik a már megépült szakaszokat összekötő Szamos-hidat Gyalu és Magyarnádas között. Szintén idén adják át a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as és 4-es szakaszát, összesen 28,5 kilométert, amiből 24 kilométer lesz járható. Épül a Lugos és Déva közötti autópálya 4-es jelzésű szakasza is.
Késlekedés van viszont az Aranyosgyéres–Marosugra–Marosvásárhely gyorsforgalmi útszakaszon: hiába nyúlik meg idén 10 kilométerrel, még egy ideig csatlakozás híján járhatatlan lesz.
Lucian Şova közlekedési miniszter ugyanezen a konferencián arról beszélt, hogy újraszervezik az országos útügyi hatóság működését. Úgy szeretnének rövidíteni a problémás autópálya-szakaszok építésének procedúráin, hogy a kivitelezők által
Gyakorlatilag létrehoznak egy vállalkozást, mely a problémás esetekben bevethető. Csakhogy már van két olyan állami vállalat, mely az autópálya-építések haladását és a karbantartást garantálhatná. Két évvel ezelőtt az akkori kormány hasonló céllal hozott létre egy vállalatot, melyről a kormányváltások között teljesen megfeledkeztek, pedig papíron ez még mindig létezik – emlékeztetnek a szakértők, akik szerint nem az állami vállalatok számával van a gond, hanem az országos beruházások menedzsmentjével.
A közlekedési miniszter ezzel kapcsolatosan most azt nyilatkozta: alapjaiban változtatna az infrastrukturális beruházások kivitelezési módján. Szerinte nem a hatóságok inkompetenciája miatt nem haladtak előre a nagy beruházások, hanem azért, mert nagyon sok idő ment el a közbeszerzési eljárásokra, a ráérős határidőkre és a végeláthatatlan fellebbezésekre.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.