// 2025. július 17., csütörtök // Endre, Elek

Késő este módosította a büntető perrendtartást a képviselőház

// HIRDETÉS

Amit Iordacheék kitaláltak, azt a PSD-ALDE koalíció az RMDSZ-szel együtt megszavazta.

Gyorsított eljárásban megszavazta a képviselőház hétfőn késő este a büntetőeljárási törvény módosítását, amelyet a kormánykoalíció kezdeményezett. Az ellenzék már a szavazás előtt bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon megtámadja a jogszabályt.

A javaslatcsomagot 175 támogató, 78 ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el az alsóház. Az ülés több órán át tartott, mert az ellenzéki pártok igénylésére a zárószavazás előtt tételeként is voksoltak az összesen 327 javaslatról.

A tervezetet múlt szerdán fogadta el a szenátus, a képviselőház most döntőházként szavazott a javaslatról, amelyet az alkotmánybírósági normakontroll után még Klaus Iohannis államelnöknek is alá kell írnia ahhoz, hogy hatályba lépjen.

A hétfői parlamenti vita során Florin Iordache szociáldemokrata képviselő, a módosításokat kidolgozó és elfogadó parlamenti különbizottság vezetője kifejtette: 

véget akarnak vetni az ügyészek visszaéléseinek. 

Megelégelték a titkos együttműködési megállapodások alapján végzett igazságszolgáltatást – tette hozzá, utalva ezzel a hírszerzés és az igazságszolgáltatás legfőbb intézményei között létrejött titkos együttműködési megállapodásokra.

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát (USR) vezetői szerint a szociáldemokraták ezzel vezetőjüket, Liviu Dragnea pártelnököt akarják tisztára mosni, akit már elítéltek felfüggesztett börtönbüntetésre egy korrupciós perben, és egy másik perben is korrupcióval gyanúsítják. Emellett úgy vélték, hogy a módosított büntetőeljárással 

Románia a „bűnözők paradicsomává vált”.

Az elfogadott módosítások között szerepel egyebek mellett, hogy a törvénytelenül szerzett bizonyítékok semmisek, csak azokkal a feljelentőkkel köthető vádalku, akik az elkövetéstől számított fél éven belül tanúskodnak egy bűncselekményről, a fellebbviteli bíróság pedig nem marasztalhat el egy első fokon felmentett vádlottat, csak ha új bizonyítékok merülnek fel, vagy megismétli a bizonyítási eljárást. 

Ha egy gyanúsított ellen a nyomozás során titkos megfigyelést rendelnek el, arról a megfigyelés befejezése után legkésőbb tíz nappal írásban kell majd értesíteni érintettet. A büntető perrendtartás további fontosabb módosításairól itt írtunk.

Az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló, 2004/304-es törvényt módosító tervezet újratárgyalását viszont elutasította a képviselőház 177 támogató, 74 ellenszavazattal és egy tartózkodással. Klaus Iohannis államfő múlt héten küldte vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvény módosításait, arra hivatkozva, hogy a szöveg zavaros, koherenciát és kiszámíthatóságot nélkülöző részeket tartalmaz, és ezzel sértheti az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével és működésével kapcsolatos alkotmányos és nemzetközi követeleményeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta
Krónika

Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta

Kizárólag román nyelvűre cserélték két Temes megyei település, Magyarszentmárton és Szerbszentmárton eddig kétnyelvű helységnévtábláját.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Kiskorúak elektromos rollerrel elszenvedett balesetéért a szülők ellen indítanak bűnvádi eljárást, figyelmeztet a rendőrség
Krónika

Kiskorúak elektromos rollerrel elszenvedett balesetéért a szülők ellen indítanak bűnvádi eljárást, figyelmeztet a rendőrség

Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.

Vonat sodort el egy autót Gyimesközéplokon, mentőhelikoptert is riasztottak
Székelyhon

Vonat sodort el egy autót Gyimesközéplokon, mentőhelikoptert is riasztottak

Vonatbaleset történt Gyimesközéplokon, Antalokpataka településen szerdán dél körül. Hárman sérültek meg, egyikük súlyosan, ezért mentőhelikopter is a helyszínre érkezett.

// még több főtér.ro