// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Kelemen Hunor is nyújtotta a kezét, de az államfő végül Dacian Cioloșt bízta meg kormányalakítással (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Elsőre úgy tűnt, nem lesz eredménye a pártokkal folytatott egyeztetésnek, de Iohannis ezt másképp gondolta. A meccs továbbra sincs lejátszva, Cîţu máris a „kormányváltó szövetségeseihez” irányította tárgyalni az USR PLUS elnökét.

Frissítés:

Hoppá, mi történik itt! A PNL elnöke, Florin Cîţu ügyvivő kormányfő a döntést követően a Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, pártja „csak azt követően hajlandó tárgyalni Dacian Cioloșsal, miután az USR PLUS parlamenti többséget tud alakítani azokkal a szövetségeseivel – a PSD-vel és az AUR-ral –, akikkel együtt megszavazta a kormánybuktatást eredményező bizalmatlansági indítványt”. A PSD egyébként csak annyit reagált a Cioloș-hírre (szintén a Facebookon), hogy „helycsere történt a vesztesek koalíciójában”, míg az AUR társelnöke, Claudiu Târziu már bejelentette: nem hajlandóak támogatni Cioloș kinevezését. Szóval a meccs továbbra sincs lejátszva, izgalmas napok következnek az USR PLUS számára.  Idézzük csak fel: Cîţu korábban azt mondta, nem tárgyal tovább az USR PLUS vezérkarával a kormánykoalíció helyreállításáról, ha az megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Ez végül megtörtént a PSD és az AUR segítségével, szóval a nagy koalíciós békülés egyelőre a kanyarban sem látszik.

Klaus Iohannis is tud meglepetést okozni: a pártokkal és a nemzeti kisebbségek képviselőivel folytatott hétfő délutáni egyeztetést követően az államfő Dacian Cioloșt, az USR PLUS elnökét és miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással. Pedig első látásra úgy tűnt, hogy semmi eredménye nem lesz a mai tárgyalásoknak.

Míg sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL), sem a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem állt elő saját javaslattal, (utóbbiak inkább előrehozott választások kiírását javasolták), az AUR pedig egy szakértői kormány megalakítását vetette fel, a Kelemen Hunor vezette küldöttség RMDSZ-es miniszterelnök vezette kormányt javasolt, amely hat hónapig irányítaná az országot.

Az RMDSZ nyilván épp Kelemen Hunor szövetségi elnököt javasolta a feladatra. Ehhez képest az államfő úgy döntött, a PNL-vel hadakozó, a kormánykoalícióból kilépő USR PLUS javaslatát fogadja el, és Dacian Cioloșt bízza meg az új kormány megalakításával, az újabb parlamenti többség reményében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap