// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Karácsonyi vásár és december 1-jei parádézás sem lesz Kolozsváron, de még mindig nincs szó vesztegzárról

// HIRDETÉS

Mivel magyarázzák, hogy továbbra sem indokolt bezárni a várost?

Az elmúlt napokban többször felmerült: miért van Kolozsvár olyan kivételezett helyzetben, hogy a lakosságarányos fertőzési ráta növekedése ellenére még mindig nem rendeleték el a vesztegzárat? Szó volt már arról, hogy a kincses városban sokat tesztelnek, ezért magas ez a szám, meg arról is, hogy az egészségügyi ellátás jól bírja a terhelést, hiszen lám, az országban itt halnak meg a legkevesebben az intenzív terápiás osztályokon. Ugyanakkor politikai színezetet is kapott a kérdés: állítólag Emil Boc polgármester személyesen hisztizte ki Bukaresttől, hogy ne zárják le a várost, cserébe pedig a PNL-szavazók mozgósítását ígérte.

Boc szokásos rádióinterjújában ismét sorra vette az okokat, hangsúlyozva, hogy a szakemberek döntésén múlik, a ráta melyik fokán kérik a vesztegzár elrendelését, ezzel bevédve magát, hogy neki ugyan semmi köze nincs a dologhoz. Ha a szakértők ezt kérik, akkor a döntés meg fog születni, de egyelőre ilyen kérés nem érkezett a megyei vészhelyzeti bizottsághoz – mondta. Az bizonyos, hogy nem hallomás alapján döntik majd el, hanem alaposan kielemzik az összes tényezőt, és ha a feltételek szükségessé teszik, akkor következik a vesztegzár.

Kolozsváron jelenleg 8.83 ezreléken áll a fertőzési ráta. Boc szerint fontos megnézni, hogy milyen irányba tartunk: ha elérjük a 10-11 ezreléket, akkor egyértelmű, hogy a karantén felé tartunk. Ha ennél a rátánál maradunk, vagy sikerül a megbetegedések számát csökkenteni, akkor elkerülhető a vesztegzár. Nagyszebenben 11 ezreléknél, más városokban 9-nél vezették be az intézkedést, mindegyik megye sajátos helyzetét figyelembe véve, magyarázta Kolozsvár polgármestere.

Az viszont már most biztos, hogy idén elmarad a népszerű karácsonyi vásár a Főtéren, és nem lesz katonai parádézás december elsején sem. A román nemzeti ünnepet csak visszafogott keretek között ünneplik majd meg, mert nem akarják veszélybe sodorni a lakosságot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség
Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

// még több főtér.ro