// 2026. július 22., szerda // Magdolna
vegyesen

Kápolnát építenének honatyáink a román parlament épületébe (nyilván ortodoxot)…

// HIRDETÉS

… ízekre szedte a fogyasztóvédelem a Lidl üzletláncot (végre)… és egy kolozsvári srác belőve jelentkezett a sofőrvizsgára (biztos nagyon izgult).

Honatyáink kápolnát építenének a román parlament épületébe

Hozzászokhattunk már: a román politikai elit a legjobb ötletekkel áll elő az igazán nehéz helyzetekben. És tessék: már két háború zajlik, továbbra is szamárköhög a gazdaság, az árak nem és nem akarnak megtorpanni… erre mivel állnak elő a jó urak?

Na de pontosítsunk: konkrétan a szenátus elnökéről, Nicolae Ciucă ex-miniszterelnökről van szó. Aki a keddi szent napon bejelentette: ő márpedig támogatni fogja a román parlament épületében leendő első kápolna megépítését (amerikai mintára). Ahol nyugodtan imádkozhatnak majd a honatyák, nem kell elszaladniuk a legközelebbi templomba. Persze, csak akor, ha ortodoxok. Igaz, akkora rohadt nagy épület a parlamenté, hogy lazán elfér benne egy kápolna. Sőt, több is, az ökumenikus és kölcsönös tisztelet jegyében. Ha már annyira fontos a honatyák lelki gondozása.

Amúgy Ciucă úr nem teljesen amatőr a kápolnaépítésben. Ő maga mesélte, hogy annak idején, tábornok korában, amikor még Afganisztánban missziózott (persze, nem vallási, katonai missziók voltak ezek), a saját kezével épített kápolnákat. Nem egyedül, persze. Az egyik ilyen afganisztáni fakápolnát haza is hozták, ma is működik Craiovában. Szóval, nem lesz itt gond. Ha elkezdődik a munka, Ciucă úr odateszi a vállát és egy perc alatt felépül az a kápolna. A parlamentben.

A fogyasztóvédelem ízekre szedte a Lidl üzletláncot (végre)

Elég sokan vagyunk, romániai polgárok, akik sűrűbben-ritkábban, de bemegyünk valamelyik Lidl áruházba, például a heti nagybevásárlás okán. És biza, igen gyakran találkozunk mocsokkal, a csomagolásból szivárgó, csepegő termékekkel, szottyadt zöldséggel, gyümölccsel, de néha még (nem eladó) verebekkel is.

No, feltehetően a lakossági elégedetlenség is hozzájárult ahhoz a rajtaütés-sorozathoz, amelyet a fogyasztóvédelem „katonái” hajtottak végre az ország 295 Lidl áruházában.

És amit mi, polgárok, látni szoktunk, azt látták a fogyasztóvédők is, egyebek mellett. Persze, az ő sasszemük például olyat is felfedezett, hogy egy 500 grammos termék (ennyi áll a csomagoláson) kevesebbet nyom a mérlegen. A magyarázat állítólag az, hogy a darabolás során a gép „lecsíp” picit a termékből. Na de akkor miért nem lehet úgy számolni az eredeti tömeget, hogy lecsípés után fél kilós legyen az az árucikk, kérdezi a fogyasztóvédelem elnöke. Nyilván költői a kérdés, mert válasz nincs.

A büntetések elég durvák: 757 pénzbírság született, 7,5 millió lej értékben. 120 000 ezer lej értékben visszavontak értékesítésre nem alkalmas termékeket. 23 Lidl áruházat bezártak, amíg a felelősök megoldják az észlelt problémákat. 11 áruházra fél évig, illetve egy évig lakat kerülhet a kihágások miatt, ha a szigorú fogyasztóvédők kérésére az illetékes döntés megszületik.

Reméljük, egy ideig ragyogni fog az a Lidl is, ahova épp betérünk vásárolni.

Egy kolozsvári srác belőve jelentkezett a sofőrvizsgára

Egyezzünk meg abban, hogy aki részegen, illetve belőve, beszívva ül be a kormány mögé, az potenciálisan halálos veszélyt jelent embertársaira. És elnézést kérünk, de nagy marha.

Na de mit mondjunk arra, aki már eleve belőve megy a sofőrvizsgára? Érteni véljük, hogy az ember izgul ilyenkor. Mert mi van, ha a gázpedál helyett a féket nyomja meg, vagy fordítva. Na de ennyire?!

Szóval, ez a drága jó kolozsvári fiatalember jelentkezett a sofőrvizsgára. Ráadásul teherautó-sofőr akart lenni a lelkem. És eljön a gyakorlati vizsga napja. Érkezik a vizsgáztató rendőr, beül. Érkezik a jelölt úr is, beül. Rendőr elkéri jelölt úr személyi igazolványát. Jelölt úr előkapja a zakózsebből, odaadja… és hoppá… olyan ügyetlenül járt el, hogy az ujjai közt ott lógott egy kis zacskó is, tele fehér porral.

A vizsga ezek után elmaradt, érthető okokból. Volt viszont helyette pozitív drogteszt. És a vezetőfülkéből a fiatalember a rendőrségre került. És bűnügyi eljárás indul ellene.

Nem, nem akarjuk elképzelni, amint egy belőtt teherautósofőr beül a soktonnás jármű kormánya mögé és nekivág...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.