// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

JZSUK-os bicatúra – egy kolozsvári magyar márka!

// HIRDETÉS

Tele van a Repcsi. Utoljára a Nimfomániás vetítésén lehettek itt ilyen szép számban, gondolom magamban, pedig most csak egy road movie-t nézünk.

Szirtek – szétgurult emlékek, ez a címe, és az Unitárius Kollégium tavalyi biciklitúráját meséli el. A főszereplők is jelen vannak, stílszerűen láthatósági mellényben, ez van fölül, alul mindegyikük „I love All Souls” feliratú pólót visel. Mint mondják, ezzel fejezik ki köszönetüket az oklahomai unitárius egyháznak, ti. ők is támogatták a kiruccanást.

Papp Szentannai György, egy másik támogató vezeti fel a filmet, és valami olyasmit mond, hogy a JZSUK-os bicatúra mára egy kolozsvári magyar márka, amelyet – idézzük –

„értékelni, óvni, és támogatni kell.”

Aztán forogni kezd a film – már amennyire forogni tud egy film a digitális korban –, és forogni kezdenek a vásznon a biciklikerekek is. Közben pedig megelevenedik az erdélyi szászvidék múltja és jelene. Azoké a szászoké, akik – Solymosi Zsolttal, a túra vezetőjével szólva – úgy mentek el Erdélyből, hogy volt, aki a rántottát is otthagyta az asztalon. Végtelen körök következnek a pusztulás nyomdokán, omladozó épített örökségek mentén. A szász házak homlokzatát Romániában Károly hercegnek kell felújítania. Az itteni templomok, parasztházak, kastélyok és kúriák sorsa egyedül őt aggasztja. Na, de mivégre lenne az arisztokrácia ezen a világon. Ugye.

800 kilométernek kerékpárral nekivágni

augusztus végén enyhén szólva is embert próbáló feladat. A film mindegyik képkockájától egyre kisebbnek érzem magam a székben. Mert nem tudom, hogy képes lennék-e rá. Nem tudom, mit jelent +40 fokban nyomni fel a mérföldes hágókra, a verejtéket letörölve tovább tekerni, amíg pattanásig feszül az izom és a lánc. Majd olyan unitárius templomok hűvösében megpihenni, amelyek 5, azaz öt gyülekezeti taggal büszkélkedhetnek. Kilométerkőtől kilométerkőig hajtani tovább a sűrűsödő alkonyatban. Csillagos ég alatt hálni egymás kezét fogva, víztartályból fürödni hetekig, vagy kétfokos hegyi patakban macskamosdani. Nem tudom, lenne-e erőm egész napi hajtás után vacsorát készíteni, összegyűjteni a szemetet a sláposmánelés turista után a Bâlea-tónál, ápolni a sérüléseket, vállalni azt a kockázatot, amit Solymosi Zsolt kilencedik éve vállal. Mert, őszintén szólva nagyon szeretném, ha Solymosi Zsoltokból több lenne ebben az országban. Az a hit és erő, amit diákjai tőle kapnak, az – hogy is mondjam – nem kevés. Hogy tisztelni kell a mások kultúráját, és hogy a másikra jobban oda kell figyelni, mint magadra. Mert valami ilyesmiről szól tulajdonképpen a bicatúra. Ahogy Kerouac mondta: nem a cél, az út a fontos. És ami általa leszel.

Idén Rodostó a cél. Lehet még jelentkezni?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro