// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Jutalomreggelivel támad a bringalobbi

// HIRDETÉS

Jutalomfalatokat oszt a reggel bringával munkába menőknek, szervizel, biciklizni tanít, és kivisz a természetbe is, hogy csökkentse a füstöt a városban a kolozsvári Ride2Work.

Teljesen magánkezdeményezésként indult a Ride2Work (Bringázz a munkába) Kolozsváron, ma már a cégek mellett a városháza is támogatja, és időnként a helyi rendőrség is beszáll – tudtuk meg ma az idei hetedik Ride2Work reggelin Tudor Covaciu szervezőtől. 

Egy maroknyi fiatal 2016-ban úgy döntött, azzal ösztönözné a kolozsváriakat arra, hogy minél többen hagyják otthon az autóikat, és inkább kerékpárral menjenek munkába, hogy rendszeresen, legalább havonta ad nekik reggelit. Ma már az 58. reggeliztető akciót bonyolították: 

  • napokkal korábban meghirdették a helyszínt (most a The Office előtti terecske volt az), 
  • reggel fél nyolckor kivonultak oda a papírzacskókba csomagolt szendvicsekkel, asztalkával, frissen facsart narancslével és fényképezőgépekkel,
  • és az ott elhaladó bringásoknak adtak egy-egy szendvicset, és ha akarták, lefotózták őket újraírható táblával, amelyen mindenki feltüntette, éppen hova pedálozik.

A képeket pár napon belül feltöltik a Ride2Work Cluj Facebook-oldalra, ahol aztán a bringások végigkattinthatják megnézni, ki mekkora vigyorral fogadta a reggelit és a törődést. Fotózás mellett időnként körkérdést is feltesznek nekik, amelyekből hangulatos videókat vágnak arról, ki hogy ügyel a biciklijére, mit ajánl a kezdő kerékpározóknak, hol áll a rém megosztó sisakkérdésben.

 Étel, ital, ajándék és egy mosoly, amely különösen a tanévközben stresszes reggeli forgalomban esik jól | Fotók: Szabó Tünde

Míg az önkéntesek teljesen ingyen dolgoznak már harmadik éve, a fotókon szereplő cégnevek reklámértékét úgy hasznosították, hogy egyre több cég marketingosztályát kérték fel együttműködésre. A második évben már pályáztak a városházához is támogatásért, és közben szinte mindegyik reggeliztetésbe beszállt valamelyik nagyobb cég vagy multi hol a bringások számára kifejezetten hasznos kiegészítőkkel, hol csak szimplán reklámtárgyakat tettek a reggelis zacskókba. Vagy épp álláshirdetést, mint ma az egyik állandó partnerük, az EastRide, amely biciklis futárokat keres.

Míg első évben 70-80 bringás, 2017-ben már bőven száz felett álltak meg a reggelizőstandnál, az idei akciókon átlagban kétszáznál is többen vettek részt, becsülte fel Covaciu. A legnépszerűbb reggelen több mint 300 kerékpárost fogadtak. Vagy két reggel eljöttek a helyi rendőrség képviselői is, akik idén két elektromos bringával erősödtek, és válaszoltak a munkába igyekvők közlekedési szabályokat érintő kérdéseire.

Míg az önkéntesek a reggelivel és bringásokkal törődnek, a pár éve indult és teljes fokozaton pörgő Puremotion kerékpárszervíz és -bolt szinte a kezdetektől a reggelizők bringájával törődik. Nagyobb problémát természetesen nem tudnak helyben, az utcán megoldani, de felfújják a puhább kerekeket, meghúzzák a laza csavarokat, kicserélnek kisebb alkatrészeket, beállításokat – mindezt teljesen ingyen.

Fújnak, szerelnek, magyaráznak az utcán rögtönzött műhelyben

A legfontosabb nem is annyira az önreklám számukra, bár az sem elhanyagolható – mondta el a szerelőkötényben és kulcsokkal ide-oda forgolódó Pazsi Bálint, aki egyáltalán nem az íróasztal mellől vezeti a boltot – hanem az információátadás. Hosszú távon azzal próbálják könnyíteni a saját munkájukat, hogy az ilyen akciókon rengeteg információval ellátják a bringásokat arról, hogyan érdemes ápolniuk, télen tárolniuk a biciklijüket, vagy hogy figyeljenek oda a kisebb problémákra is. 

Gyorsabb és tartósabb, ha ilyen alkalmakon meghúznak egy lötyögő kart, beszorítanak egy lazulni induló csavart (és közben magyarázzák is, mit miért csinálnak), mintha később azzal viszik be hozzájuk a bringát, hogy a hetekig ferde, lötyögő vagy kotyogó alkatrész teljesen tönkrement, és / vagy használhatatlanná tette a bringát. Ahogy itt az utcán, úgy a műhelyben sem utasítanak vissza kerékpárt azzal, hogy túl régi, túl olcsó, túlzottan lehurbolt, a rozsdaette járgányokat ugyanúgy elvállalják, mint a legdrágább vagy specializált kerékpárokat, így szerencsére agyon vannak terhelve munkával.

Szeretnék népszerűsíteni az elektromos bringákat, hogy a Kolozsvár dombosabb részein lakók is kerékpározzanak, ezért kitanulták azok szerelését is, évente akár több képzésre elmennek, mondta el Bálint, aki már fordult is a következő bringá(s)hoz.

A reggeliztetések számát a ride2workosok idén némileg visszafogták, cserébe már rendeztek egy túrát a Tordai-hasadékhoz, és nyitottak azok felé, akik kacérkodnak a városi bringázással, de még nem mertek bicajra ülni. Azaz felnőtteket tanítottak kerékpározni a Györgyfalvi negyedbéli sportparkban. Első alkalommal 28-an, másodjára, a múlt hét közepén már harmincan jöttek, hogy bátorítás és a bringák megtartása mellett felüljenek, és pedálozzanak pár kört biztonságos környezetben. Akik mertek, azok nyertek:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro