// 2026. január 16., péntek // Gusztáv
vegyesen

Jövő héten már Ciolacu lehet a miniszterelnök, özönvíz volt Temesváron, elmaradhat a szóbeli érettségi – hírmix

// HIRDETÉS

Pénteken újra egyeztettek a tanárszakszervezetek a kormánnyal, de semmi sem dőlt el.

Lefújná a szóbeli érettségiket a szaktárca

A tanügyminisztérium már arra készül, hogy teljesen lefújja az idei érettségi szóbeli vizsgáit, az erről szóló határozat-tervezetet pénteken bocsátották közvitára. Minderre természetesen a harmadik hete tartó tanársztrájk miatt lenne szükség a fejesek szerint. A vizsgák helyett az adott tantárgyak korábbi osztályzatait ismernék el szóbeli érettségi jegyként. A tervezet értelmében a 6. osztályosok képességfelmérője is elmaradna. A pedagógusok szakszervezeti képviselői egyébként pénteken is egyeztettek a kormánnyal. A kormány képviselői elmondták: készek a jelenlegi és az új törvényben megszabott bérek különbségének 45 százalékával emelni a fizetéseket jövő év elejétől a korábban javasolt 40 százalék helyett, emellett pedig egy 1500 lejes évi bónuszt is ígértek a tanároknak, amelyet minden év októberében kapnának meg 2027-ig. Eközben a nap folyamán több ezer tanár tüntetett Bukarestben. A szakszervezeti vezetők egyeztetni fognak az újabb ígéretekről a pedagógusokkal, de a sztrájk tovább folyik, amíg döntés nem születik az ügyben.

A miniszterelnök-csere nem várhat tovább

A román sajtó parlamenti forrásokra hivatkozva arról cikkezik, hogy jövő héten immár tényleg esedékes a miniszterelnöki és miniszteri rotáció, még akkor is, ha tovább folyik a tanárok sztrájkja. Az értesülések szerint a PNL és a PSD fejesei a hétvégén megejtik az utolsó, döntő egyeztetéseket, Nicolae Ciucă a jövő hét elején benyújtja a lemondását, majd a következő kormányfőjelölt, Marcel Ciolacu már megy is egyeztetni az elnökkel, Klaus Iohannisszal a miniszterjelöltjeiről, akiket rövidesen meghallgatnak a parlamentben, és a tervek szerint a jövő hét végére már be is iktatják az új kormányt. Persze, ha minden a terv szerint halad, de az ritka errefelé.

Özönvíz volt pénteken Temesváron

Pénteken Temes, Szilágy és Kolozs megye egy részére is vörös viharriasztást adtak ki az illetékesek, és hamar kiderült, nem véletlenül: Temesváron akkora esőzések voltak, hogy egyes utcákon és sétányokon térdig ért a víz egy adott ponton. Egyes helyeken fél méteres, sőt egyméteres volt a víz szintje, több autó az áradásban rekedt. A temesváriakat egyébként Ro-Alert üzenetekben is értesítették korábban a közelgő heves esőzésekről. A víz több kórház alagsorát is elöntötte. Alább megnézheti a Digi24 összefoglalóját:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro