// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Jön az új bizalmatlansági indítvány, megint repül a kormány, megint fejetlenség lesz, Iohannis pedig meg fog pukkadni (FRISSÍTVE

// HIRDETÉS

És állítólag még valami járvány is van, de ezzel nem nagyon foglalkoznak most odafenn.

FRISSÍTÉS

A PSD hétfőn be is nyújtotta a bizalmatlansági indítványt, melyet várhatóan csütörtökön olvasnak fel egy rendkívüli parlamenti ülés keretében. A szabályzat szerint ezt követően három napon belül szavazni is kéne róla, Ludovic Orban miniszterelnök szerint viszont ez törvénytelen lenne, mivel a rendes parlamenti ülésszak csak szeptember elsején kezdődik. A PSD álláspontja szerint viszont semmi nem tiltja, hogy egy bizalmatlansági indítványt a parlament rendkívüli ülése alatt szavazzanak meg.

Most már biztos, hogy a szocdemek (PSD) bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az Orban-kabinet ellen, amely úgy jutott hatalomra a tavalyi év végén, hogy bizalmatlansági indítvánnyal kigolyózta az akkori PSD-kormányt. Marcel Ciolacu, a párt elnöke vasárnap este már arról beszélt, hogy miniszterelnök-jelöltjük is van, ám nem árulta el, hogy ki az.

Azt is elismerte ugyanakkor, hogy az ország elnökének, Klaus Iohannisnak van alkotmányos hatásköre arra, hogy kinevezze a miniszterelnököt, vele pedig nem a legnagyobb puszipajtások. Ami azt illeti, utálják egymást, mint Petőfi a kukoricagölödint. Figyelje csak meg: ha az új bizalmatlansági indítvány – amelyet elvileg ma (hétfőn) már be is nyújtanak – átmegy, és a PNL-kormány kispadra kerül, az elnök német homlokán napokig Adidas-jel lesz látható.

Mindenesetre Ciolacu azt mondta, hogy minimum 250-en meg fogják szavazni az indítványt – a PSD mellett a Pro Románia és az ALDE is –, ami bőven elég lesz arra, hogy átmenjen (ehhez minimum 233 szavazat kell). A források szerint az RMDSZ nem fogja megszavazni a cuccot, de nem is kellenek.

A bizalmatlansági – amennyiben tényleg benyújtják – parlamenti vitájára akár még a héten, feltehetően csütörtökön sor kerülhet, a szavazásra pedig augusztus végén, szeptember elején. Ha átmegy, az Orban-kormánynak 45 napos ideiglenes megbízatása marad, ez alatt a 45 nap alatt azonban nem fogadhat el sem sürgősségi kormányrendeleteket, sem törvénytervezeteket, vagyis malmozni fognak, lényegében megint nem lesz senki az ország élén, a koronajárvány meg majd biztos megállítja saját magát.

Klaus Iohannis persze a híresztelésekre sietett kijelenteni, hogy az ország élére semmiképpen sem kerülhet PSD-kormány, szóval ha a srácok belekezdenek, megint kezdődik majd a cirkusz, és isten tudja, mikor lesz vége.

Lehet addigra tényleg megoldódik a járvány is valahogy.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro