// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Johannis kissé „túlszerette” a román államot

// HIRDETÉS

Lojalitás, kölcsönös tisztelet és harmónia – az elnök szerint ez volt mindig is jellemző az erdélyi németek és a román állam viszonyára.

A romániai németek mindig lojálisak voltak a román államhoz, amelynek megerősödéséhez és korszerűsítéséhez építő módon hozzájárultak - hangoztatta Klaus Johannis, Románia elnöke hétfőn Nagyszebenben.

Az államfő - aki maga is a német kisebbség soraiból származik - Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel közösen vett részt A romániai német kisebbség -  Múlt és jelen az egyesült Európában címmel megrendezett kiállítás megnyitóján.

Johannis a világ etnikai indíttatású konfliktusainak fényében példásnak és követendőnek nevezte a romániai együttélési modellt. Kifejtette: rövidebb, „múló ideológiai" különbségektől eltekintve a románok és az országban élő németek viszonyát „kölcsönös tisztelet és harmónia" jellemezte.

„A német közösség hálás a román népnek és hatóságoknak azért, hogy a kommunista diktatúra bukása óta eltelt 25 évben jelentős támogatást kapott identitása megőrzéséhez, a polgártársai részéről pedig nyitottság és szimpátia övezte. A német kisebbség intézményei - óvodák, iskolák, színházak, sajtó, kulturális egyesületek és idősotthonok - nem léteznének ma a román közigazgatás országos és helyi szerveinek nagylelkű támogatása nélkül" - jelentette ki Johannis.

Hozzátette: a romániai németek az ország történelmének és identitásának szerves részét képezik, kulturális örökségük a sokszínű romániai kultúra részét képezi és mindenki azt szeretné, hogy ez a jövőben is így legyen.

A két világháború között még 800 ezer német élt Romániában. A háború, és a szovjet deportálások nyomán a közösség létszáma megfeleződött, majd a Ceausescu-diktatúra - a Német Szövetségi Köztársaság által kifizetett – „fejpénzért" adott kivándorlási engedélyt további kétszázezer romániai németnek. A kommunizmus bukása után a kivándorlás folytatódott: a 2011-es népszámláláson 27 ezer lakos vallotta magát németnek Romániában.

A német diplomácia vezetője bukaresti hivatalos tárgyalásait követően a Romániai Németek Demokrata Fóruma fennállásának negyed évszázados jubileumi ünnepségére érkezett az erdélyi szász építészet sok évszázados nyomait őrző Nagyszebenbe.

Steinmeier romániai látogatását egyébként egy kínos diplomáciai baki is beárnyékolta: a román külügyminiszter egy olyan - a 135 éves diplomáciai kapcsolatokra visszatekintő - emlékkiadványt adott át neki, amelynek borítóján Németország helyett Franciaország körvonalai jelennek meg a német nemzeti színekkel. Az Agerpres állami hírügynökség által egyetlen példányban készített emlékkiadvány „műszaki hibájáért" a román külügyminisztérium elnézést kért Steinmeiertől.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro