// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Johannis és a PNL a legnépszerűbb

// HIRDETÉS

Nem csupán a megválasztott elnök ugrott a bizalmi lista élére, de pártját is maga után húzta.

Valósággal felrobbantotta a romániai belpolitikai éltetet Klaus Johannis győzelme a novemberi államfőválasztáson. Az INSCOP közvélemény-kutató által végzett decemberi felmérés szerint egyrészt Johannisban bíznak a leginkább a romániai választópolgárok, másrészt pedig az őt indító Nemzeti Liberális Párt (PNL) – Demokrata-Liberális Párt (PDL) tandem is az első helyre került a választói pártpreferenciában.
 
Az Adevărul napilap megrendelésére készült, kedden nyilvánosságra hozott felmérés szerint Johannis letaszította a trónról a bizalmi listát hosszú évek óta vezető jegybanki elnököt, Mugur Isărescut. A szász politikusban a megkérdezettek 60 százaléka bízik, míg októberben ez az arány még csak 35,2 százalék volt.

A második helyre visszacsúszott Isărescu bizalmi indexe 45,7 százalékos, ami még így is több, mint az októberi 42,6 százalék. A harmadik helyezett Victor Ponta miniszterelnök, aki alulmaradt Johannisszal szemben az államfőválasztás második fordulójában, az ő bizalmi indexe 26,1 százalék – ez jókora zuhanás az októberi 38,7-hez képest.

Ami a pártpreferenciákat illeti, a PNL és a PDL – a két párt immár a PNL égisze alatt egyesült – élre ugrott. A két hónappal ezelőtti 31,8 százalékhoz képest most a válaszadók 41,7 százaléka mondta azt, hogy rájuk szavazna, ha „most vasárnap” lennének a választások.

A második helyen a Szociáldemokrata Párt - Románia Fejlődéséért Országos Szövetség - Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) áll, amely eddigi vezető szerepét elveszítve 38,8 százalékos népszerűségek rendelkezik az októberi 41,9 helyett.

A harmadik a Népi Mozgalom Párt (PMP) 5,6 százalékkal, a negyedik pedig az 5,1 százalékos RMDSZ – a többi párt nem érné el az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro