// 2026. július 22., szerda // Magdolna
vegyesen

Jobb lesz a kaja a kórházakban, ígéri az egészségügyi miniszter…

// HIRDETÉS

… egy zsaru lazán (és illegálisan) belenyúlt a rendőrségi adatbázisba egy drogdíler érdekében, és egy medve „beköltözött” egy Kolozs megyei faluba.

Hurrá, jobb lesz a kaja a kórházakban!

Ettől a hírtől biztos jobb kedvvel csomagoljuk be a pizsamát és a papucsot, ha úgy hozza a sors, hogy egészségügyi biztosítottakként el kell foglalnunk egy ágyat az ország valamelyik közkórházában.

Na de azért ne siessünk túlzottan. Régi ismerősünk, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter bejelentette ugyan a Jó és biztonságos élelem a betegeknek nevezetű programot, viszont egyelőre még az egyeztetéseknél tartanak. Konkrétan a Világbank lesz a minisztérium partnere az akcióban. Hogy miért van erre szükség? Nos, erre bárki könnyedén választ adhat, aki akár egyszer is megjárta valamelyik közkórházat: mert bűnrossz a kaja. Persze, Rafila úr nem fogalmazott ilyen nyersen. Arról beszélt, hogy 250 kórház élelmiszer-ellátását ellenőrizték a közelmúltban, és kiderült, hogy a kórházak kétharmada máshonnan rendeli az élelmet a betegeknek (mert nincs saját konyhája), amely élelem gyakran hideg, máskor rosszul néz ki és a beszállító cégek (némiképp érthető módon) elsősorban a saját profitjukat nézik.

No, ezen változtat majd a fent említett program. A miniszter úr 450 millió eurós költségvetést említett, továbbá 2,5 milliós költségvetésről is beszélt intézményenként. (Rövid számítást végeztünk: a fenti keretösszeg ezek szerint 180 kórházra futja. Oké. Romániában az illetékes források szerint olyan 370 állami kórház van.)

Arról viszont hallgatott Rafila úr, mikor indul el a program. És arról is, mi lesz azokkal a kórházakkal, amelyeknek nincs saját konyhájuk.

A rendőr azért van, hogy segítsen. Még egy drogdíleren is!

Nem nálunk történt az eset, hanem odalent, délen, Románia fővárosában. Persze, a hazai rendőrnek az ország minden szögletében az a dolga, hogy felügyeljen a rendre, illetve hogy segítsen az arra rászoruló polgároknak. Nos, egy bukaresti bűnügyi rendőr enyhén szólva túllihegte a segítőkészséget. A törvényes határokon jóval túlra.

A rendőrnek volt egy ismerőse (nyilván többek között), aki történetesen drogdílerként kereste meg a napi betevő falatját. Na és ez a drogdíler valami butaságot csinált, miközben ide-oda ment autójával, mire a közlekedési rendőrség (úgy tűnik, ott nem akadt ismerős) bevonta a jogosítványát. Na de hát azt a hülye is tudja, hogy ha valaki drogdíler, annak kell a jogsi. Emberünk tehát az ismerős bűnügyi rendőrhöz folyamodott, segítségért, nyilván. Még márciusban. És barátunk 1000 euró fejében intézkedni kezdett. Többek közt jogtalanul belemászott a rendőrségi adatbázisokba.

Igen ám, csak egy idő után a segítőkész rendőr akciói szemet szúrtak a szervezett bűnözés elleni ügyosztály ügyészeinek is. És kérdőre vonták az urat. Aztán most szépen letartóztatták. Pedig csak segíteni akart. Egy ismerősnek.

Egy medve „beköltözött” egy Kolozs megyei faluba

Biztos jó páran ismerik a Kolozs megyei Páncélcseh közelében levő Récekeresztúr nevű községet. Békésen éldegélnek itt az emberek, ahogy máshol is. Egészen a múlt hétig minden rendben volt, a község neve nem szerepelt a hírekben.

Na de váratlanul feltűnt egy medve a községben. Meg a községhez tartozó falvakban. Az utcán. Lencsevégre is kapták. És azt hitték, biztos odatévedt, jártában-keltében. Utóbb azonban kiderült, hogy szó sincs semmiféle medvetranzitról. A koma éhes. És meg is találta a helybeli méhészek kaptárait, illetve a helyi kecskészek kecskéit. És meg is tizedelte őket.

A polgárok értelemszerűen tájékoztatták az illetékes hatóságokat. Akik azt mondták (mit mondjanak ők is, amekkora cirkusz van minden egyes veszélyes medve körül Romániában), kedves polgárok, legyetek óvatosak és ha lehet, sötétedés után maradjatok otthon. Értsd, várjátok meg, míg a medve odébbáll. És akkor újra minden jó lesz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.