// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Jelentkezzen, ha felismeri a szombati verekedés ultráit

// HIRDETÉS

A rendőrség hivatalból indított eljárást, és a lakosság segítségét kéri a balhézók beazonosítására.

Csendháborítás, rendzavarás valamint verekedés miatt hivatalból eljárást indít a rendőrség a Kolozsvári U szélsőséges szurkolói és a Kolozsvári CFR szurkológárdája, a KVSC 1907 közötti szombati verekedés ügyében. A rendőrség közleményben azt kéri, hogy aki részletekkel tud szolgálni az incidensről, vagy be tudja azonosítani a verekedés résztvevőit, jelentkezzen a rendőr-főkapitányságnál.

Ahogy beszámoltunk róla, botokkal, láncokkal, egyéb fehér fegyverekkel felszerelt román huligánhorda támadt a KVSC Kupa nevezetű amatőr fociturné magyar résztvevőire, akik egy családi program keretében, egy magántulajdonban levő kispályán fociztak. A rendőrségi közlemény nem részletezi a sajtóban részletesen leírt, és videofelvételen is rögzített körülményeket, csak azt közli, hogy 15 óra körül kaptak értesítést arról, hogy a Kígyó / Şerpuitoare utcai sportlétesítménynél verekedés tört ki két szurkológárda között. A  helyszínre az 5-ös számú körzeti rendőrség járőrei, több csendőrségi csapat és különleges bevetési egységek egyaránt kiérkeztek, de a rendőrök megjelenésekor a balhézók felszívódtak. Három olyan személyt, akiket a támadásban való részvétellel gyanúsítanak, később előállítottak, és a helyszínen megállapítottak alapján készített jegyzőkönyveket átadták az ügyészségnek.

A közlemény szerint mindeddig egyetlen áldozat sem emelt panaszt, a rendőrség hivatalból indított eljárást csend- és rendháborítás, valamint verekedés miatt. Aki bármilyen információval tud szolgálni az esetről, vagy be tudja azonosítani az érintett személyeket, az jelentkezzen a clujnapoca@cj.politiaromana.ro e-mail címen.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro