// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Izgalmas részletek derültek ki a Germanwings-pilótáról

// HIRDETÉS

Korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, megszállottja volt az Alpoknak és valami nagyszabású dologra készült.

A lezuhant Germanwings-gép másodpilótája megszállottja volt a francia Alpoknak, jól ismerte a katasztrófa helyszínét, amelyet fölött vitorlázórepülővel korábban többször is átrepült – mondták a férfi németországi vitorlázórepülő egyesületének tagjai szombaton a Le Parisien című francia napilapnak.

A montabauri egyesületi tagok szerint a halálos balesetet okozó Andreas Lubitz többször is járt a baleset helyszínétől légvonalban néhány percre található Sisteron repülőklubjában. „Andreas részt vett foglalkozásokon a provence-i Alpokban. Szenvedélyesen szerette, sőt

megszállottja volt az Alpoknak.

Bizonyos vagyok abban, hogy ismerte a katasztrófa helyszínét, mivel vitorlásrepülővel már átrepült fölötte” – mondta Dieter Wagner. A férfi ugyanakkor nem gondolja, hogy a másodpilóta szándékosan választotta ki ezt a helyszínt a repülőgép megsemmisítésére. „Honnan tudta volna előre, hogy a kapitány pont ezen a helyen fog kimenni a pilótafülkéből?” – tette hozzá a France2 közszolgálati televíziónak adott interjúban. A repülőklub tagjai megerősítették, hogy Lubitz családjával és egyedül is járt nyaralni a francia Alpokba.

A BBC legfrissebb híre szerint viszont a Andreas Lubitz egy évvel ezelőtt

beszélt arról, hogy valamit tenni akar.

„Egy nap tenni fogok valamit, ami megváltoztatja az egész rendszert, és mindenki meg fogja ismerni a nevemet, emlékezni fognak rám” – idézi a pilóta exbarátnőjét a Bildnek adott interjúból a BBC.

Az exbarátnő, a 26 éves utaskísérő öt hónapon át dolgozott együtt Lubitzcal. „Azért történhetett, mert megértette, hogy egészségügyi problémái miatt a nagy álma, hogy a Lufthansánál kapitány legyen, gyakorlatilag lehetetlen” – mondta a nő a Bildnek.
Közben az is kiderült, hogy a halálos tragédiát okozó másodpilóta depressziós volt, mentális problémáit azonban eltitkolta a munkaadói elől, korábban másfél évig

pszichiátriai kezelés alatt állt.

A baleset helyszínén szombaton is folytatódott a kutatás. Ötödik napja keresik a repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát, amelytől újabb részleteket remélnek a katasztrófa lezajlásáról, valamint folytatják az áldozatok maradványainak összegyűjtését az 1 500 méter tengerszint feletti magasságban elterülő szakadékos, meredek hegyvidéken, ahova a mintegy hatvan fős alakulatot a Seyne-les-Alpes nevű településen kialakított központból két helikopter szállítja.
A mentés vezetője szerint a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy

eddig egyetlen ép holttestet sem találtak.

Patrick Touron egyértelművé tette, hogy emiatt a 150 áldozat azonosítása nagyon bonyolultnak ígérkezik.

A 40-60 fokos meredek sziklafalakon állandó a kőomlás veszélye, ezért a helyszínelőket a magashegyvidéki csendőrség tagjai kötelekkel biztosítják. A holttestek maradványait helikopterekre erősítve szállítják a Seynes-les-Alpes-ban kialakított laboratóriumba, ahol a rendőrség a mínusz 20 fokos hűtőkamrában őrzött maradványokból megpróbál a lehető legtöbb információt megtudni. Intenzíven keresik a másodpilóta holttestének maradványait, hogy azokból megállapítsák:

Lubitz állt-e gyógyszer, kábítószer vagy alkohol hatása alatt

a baleset pillanatában. Miután a holttestek jelentősen roncsolódtak, minden apró részlet (ujjlenyomat, ékszerek) segítségül szolgálhat az azonosításhoz. „Katasztrófák alkalmával az azonosítás 90 százalékban a fogak alapján történik, de ebben a konkrét esetben, elsősorban a DNS-minták alapján” – jelezte a mentésvezető. Elmondta, hogy eddig a 150 áldozat holttestének 400-500 darabját emelték ki és kezdték elemezni a DNS-minták alapján, amelyeket a hozzátartozóktól vett mintákkal fognak összehasonlítani egy Párizs közeli laboratóriumban. Tőlük elsősorban nyálmintákat vettek, amikor csütörtökön ellátogattak a katasztrófa helyszínére.
    
Fotó: telegraph.co.uk

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro