// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
munkavállalás

Itthon maradásra kényszeríthetik a friss diplomásokat

Mert tömegesen megy külföldre dolgozni a fiatal szürkeállomány.

Az állam korlátozhatja a fiatal diplomások külföldi munkavállalását, mivel a frissen végzettek masszívan távoznak az országból.

Egyelőre semmilyen konkrét lépés nem történt ez irányba, de az oktatásügyi minisztériumot foglalkoztatja a kérdés. Az év elején a Román Akadémia tett egy hasonló javaslatot a Románia következő húsz évre szóló fejlesztési stratégiában. A javaslat szerint az államilag finanszírozott felsőoktatásban végzetteket kötelezni kell, hogy legalább a tanulmányaikéval azonos ideig Romániában dolgozzanak, ellenkező esetben fizessék vissza az összeget, amit az állam a képzésükre költött.

A javaslatra felhördültek diákszervezetek, azt mondták, hogy ez totalitárius intézkedés lenne, a friss diplomásokat engedni kell szabadon munkát vállalni bárhol az EU-ban.

Az oktatásügyi minisztérium egyik nemrégiben született dokumentumában – amit a profit.ro gazdasági portál ismertet – azonban ismét megjelenik az ötlet, amelyet a szaktárca az oktatási törvény módosításával lát megvalósíthatónak, a közoktatást szabályozó jogszabály ugyanis jelenleg nem tartalmaz semmiféle ehhez hasonló megkötést.

A dokumentumot aláíró Liviu Pop miniszter szerint az oktatásügyi szaktárcát foglalkoztatja a képzett munkaerő elvándorlása és nem utasítja el egyértelműen, hogy a friss diplomásokat az országban maradásra kötelezzék.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro