Mi lesz itt, ha a PSD összeesküvés-elméleteinek egyik legfontosabb szereplője megszerzi az Európai Ügyészség vezetését?
2017 áprilisában az Európai Unió 16 tagállama úgy döntött, hogy szorosabban együtt fog működni az uniós csalások megfékezésében, és ennek érdekében létrehozza az Európai Ügyészséget. A kezdeményezéshez a 28 tagállam közül 22 csatlakozott, köztük Románia is.
Az Európai Ügyészség célja:
Az Európai Ügyészség a tervek szerint 2020 végéig, azaz a következő EU költségvetési ciklusig kezdi meg a működését, addig véglegesítik a normarendszerét, és többek között kiválasztják azt a személyt, aki vezetni fogja.
Sajtóértesülések szerint a főügyészi állásra az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tavaly félreállított főügyésze,
A Sepsiszentgyörgyön született jogász 2006-tól Románia Legfőbb Ügyészeként tevékenykedett, aki azzal is kitűnt, hogy ő volt az első nő és ezzel egyidejűleg a legfiatalabb főügyész Románia addigi történetében. A DNA-hoz 2013-ban került, ahol azonban nem tölthette ki a második hároméves mandátumát, mert hosszas huzavona után a Szociáldemokrata Párt (PSD) legfőbb ellenségének, és az úgynevezett „párhuzamos állam” egyik fejének tartott Kövesit az Alkotmánybíróság leváltatta.
Az Európai Ügyészség főügyészi állásának megpályázásra a jelentkezőkenk szigorú feltételeknek kell eleget tenniük. Az Európai Bizottság javaslatai alapján összeállt bizottság hamarosan az összes jelöltet meghallgatja.
Az Európai Főügyészség két szinten fog működni, a nyomozások és a büntetőeljárások lebonyolításáért felelős ügyészek kiválasztásába többek között a tagállamok igazságügyi minisztereinek is lesz beleszólása. A ügyészség bonyolúlt felépítéséről itt lehet bővebben magyar nyelven tájékozódni.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.