// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

Ismét drágítanák a belvárosi parkolást Kolozsváron

// HIRDETÉS

Ezzel próbálja leszoktatni az önkormányzat a sofőröket arról, hogy egészen a gyógyszertár, a városháza, az adóhivatal, vagy más ügyintéző hely bejáratáig kocsival menjenek.

Alig egy év telt el azóta, hogy Kolozsvár önkormányzata duplájára emelte a parkolási díjakat a belvárosban, máris újabb drágításokat tervez annak érdekében, hogy visszaszorítsa a forgalmi dugókat a város szívében. Dan Tarcea alpolgármester egy keddi rádiós nyilatkozat alkalmával beszélt a tervekről. Úgy vélekedett: a tavalyi díjemelés meghozta az eredményét, mivel ma már könnyebb parkolóhelyet találni a belvárosban, mint egy évvel korábban, és a főtéri parkolóban is gyakrabban vannak üres helyek.

Szerinte a helyes irány a parkolás kérdésében, ha mindenki számára tudnak alternatívát biztosítani. Ha valaki csak egy fél óra ügyintézés miatt keres parkolóhelyet, az kevesebbet fizessen, mint az, aki órákig lefoglalna egy parkolóhelyet – mondta az elöljáró.

A tervek szerint drágítanak 1-es számú körzetben – ami a szűk értelemben vett belvárost fedi le, összesen 26 utcát –, de hogy pontosan hány százalékkal, azt csak a közvita után döntenék el. Néhány utcát (például: Dorobanţilor/ Budai Nagy Antal, George Bariţiu/Malom  vagy Clinicilor/Mikó utcákat) – a 2-es számú körzetből átsorolják az 1-es számúba. A teljes listát szintén közvita után véglegesítenék.

Az alpolgármester elmondta: sajnos ahhoz vagyunk szokva, hogy egész a gyógyszertár, a városháza vagy az adóhivatal bejáratáig kocsival menjünk, miközben a városházától mindössze hét percre található sportcsarnok-környéki parkolók továbbra is kihasználatlanul állnak.

Dan Tarcea ugyanakkor elismerte, hogy jelentősen megnőtt a parkolási díjakból származó bevétel összege: míg tavaly havonta mindössze 50–60 ezer lej származott az SMS-sel kifizetett parkolásokból, addig jelenleg ez az összeg 250 ezer lejre tehető.

A belvárosi parkolás jelenleg egyébként 4 lej/óra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro