A budapesti Kossuth téren felvonták, majd félárbócra engedték az ország lobogóját.
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján péntek reggel Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.
A megemlékezésen ott volt Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor vezérkari főnök, részt vettek katonai és állami szervezetek képviselői, jelen volt a diplomáciai testület több tagja.
A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység állományába tartozó Honvéd Díszzászlóalj végezte, a ceremónián közreműködött a Nemzeti Lovas Díszegység is.
Az ünnepség elején a díszzászlóalj tiszteletadása mellett felolvasták a tizenhárom aradi vértanú - Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly - nevét.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által szervezett központi rendezvénysorozat délelőtt 10 órától a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódik. Emellett a nemzeti sírkertben egész nap rendkívüli történelemórával, október 13-ig megtekinthető szabadtéri kiállítással várják a diákokat, érdeklődőket.
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.