Utolsó pillanatban szóltak, hogy nem jár nekik ingyen jegy a fesztivál teljes idejére. Csakhogy sokan már kifizették a szállást és az útiköltségeket.
Ötödik éve szervezik meg a kincses városban az ország egyik legnagyobb (és nem mellesleg legdrágább) zenei fesztiválját, az Untoldot. Ez idő alatt hozzászokhattunk, hogy nem telhet el egyetlen kiadás sem botrány nélkül, annyi a tisztázatlan körülmény és gyanús összefonódás a szervezés körül. A kolozsvári lakosok érthető módon nehezen tudnak eltekinteni attól, hogy közterületet zárnak le egy fizetős rendezvény miatt, még ha az jelentős bevételt hoz a városnak.
Éppen a pénz az, ami az újabb botrányhoz vezetett: a szervezők ugyanis maximalizálták a jegyeladást, és emiatt nem tudnak ingyen jegyeket biztosítani a fogyatékkal élő személyek számára, ahogy az előző években tették. Pontosabban négy nap helyett csak egyetlen napra biztosítanak belépőket.
Az érintett személyek júniusban iratkozhattak fel az ingyen jegyekért, a szervezők pár napon belül értesítették őket, hogy felkerültek a listára, és július végéig megkapják a belépőket. Csakhogy július végére – mire mindenki lefoglalta, kifizette a szállását, megszervezte az utazását – már azt közölték a szervezők, hogy nem áll módukban ingyenes jegyet biztosítani a mintegy 100 feliratkozónak és kisérőiknek a fesztivál teljes idejére, csak egy tetszőlegesen kiválasztott napra. Sőt, később ezen is változtattak: mivel olyan nagy az érdeklődés az utolsó napon esedékes Robbie Williams-koncert iránt, hogy elfogytak a jegyek, ezért a sérült személyek nem választhatják ezt a napot.
Kovács Csaba, aki az elmúlt négy évben a fogyatékkal élők jegyeivel foglalkozott, felháborodva nyilatkozta a sajtónak, hogy átverve érzik magukat. „Nem vagyunk állatok, akiket sarokba állíthatnak, hogy kedvük szerint változtassanak a szabályokon”.
Az érintettek úgy döntöttek, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordulnak.
A szervezők álláspontja ugyanakkor az, hogy túl sokan jelentkeztek az ingyenes jegyekért, miközben a „normális” fesztiváljegyek elkeltek, a fesztiválozók száma pedig korlátozva van.
Azért az elgondolkodtató, hogy egy olyan nagy költségvetésű gigarendezvény, mint az Untold, miért nem engedheti meg magának azt a bevételkiesést, ami 100 ingyenes jegy biztosításával jár...
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.