Egységes ellenzéki összefogást sürgettek a demonstráció szónokai.
Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a kormány leváltása érdekében a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai szombaton.
A múlt szombati tüntetés folytatásaként
címmel meghirdetett demonstráció végállomásán, a Szabad Sajtó útján a felszólalók arról beszéltek, hogy a kormányt csak a félelem tartja a helyén, ezért a gyűlöletkampány és a hazugságáradat megszüntetésére, szolidaritásra, valamint a megosztottság helyett az egységes Magyarország visszaállítására van szükség.
A szervezők közlése szerint a demonstrálók tömege az Erzsébet híd pesti hídfőjétől egészen az Astoriáig állt.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere azt mondta: a magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amely nem ázsiai diktátorok oldalán képzeli el a jövőt. A nép a választáson leváltotta az ellenzéket, és igaza volt, mert a saját érdekükből sem voltak képesek az összefogásra – tette hozzá. Kijelentette: az új ellenzéket tüntetés résztvevői és szimpatizánsaik jelentik. Egyetlen pártnak sincs annyi tagja, mint ahányan támogatják a demonstrációt – tette hozzá a politikus. Márki-Zay Péter szerint békésen megfér egymás mellett minden ellenzéki erő, amelyet összeköt a demokrácia, a jogállam, a piacgazdaság és az európai integráció.
Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője szerint a hatalom tönkre akarja tenni a civileket törvényekkel, lejáratással, megfélemlítéssel. Civil részvételre és közösségek építésére buzdított mindenkit az ország minden részén.
Unyatyinszky György, a Magyar Nemzet újságírója azt mondta, hogy a kormány annak köszönheti a létét, hogy minden lehetséges úton megosztotta az embereket, ezért a kormánynak kiszolgáltatott embereket türelemmel meg kell hallgatni,
Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament tüntetéseinek szervezője azt mondta: hinni kell, hogy elég ez a tömeg a változáshoz, amely az utcán kezdődik, de nem ott ér véget.
Az összegyűlt közösség sok kérdésben nem ért egyet, de fejlődő, demokratikus, korrupciótól mentes állam polgárai szeretnének lenni – hangsúlyozta.
Homonnay Gergely író, újságíró, tanár úgy fogalmazott: „a Fidesz sáskaként rabolja le az országot, és elveszi a jövő generáció esélyét”.
Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés szervezője bejelentette, hogy május 8-án a parlament alakuló ülésekor ott lesznek a Kossuth téren.
A demonstrálók a Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásától indultak, és a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körutat és az Astoriát érintve az Erzsébet híd lábához vonultak.
A tüntetésen több ellenzéki párt képviseltette magát. A megjelent szimpatizánsok nemzeti színű, uniós zászlókat és Árpád sávos zászlókat, valamint maguk készítette transzparenseket lengettek.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.