// 2026. május 22., péntek // Júlia, Rita

Iskola- és szoborfelújításra kér pénzt a székelyföldi románok szervezete

// HIRDETÉS

A román közösség szimbólumainak elhanyagolására panaszkodnak nyílt levelükben.

A Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fórumának vezetősége nyílt levélben fordult Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármesterhez, amelyben azt kérik, hogy a város idei költségvetéséből biztosítsanak pénzalapokat a Mihai Viteazul Főgimnázium és a Román Katona szobrának felújítására is.

A levélben azt is megemlítik, hogy a magyar tannyelvű oktatási intézményektől eltérően a román tannyelvű Mihai Viteazul Főgimnáziumot nem támogatta az önkormányzat.

„Míg a többi hasonló oktatási intézményt belefoglalták bizonyos beruházási programokba, a Mihai Viteazul líceumot az évek során több ilyen programból is kihagyták, annak ellenére, hogy a megyében ez a legjelentősebb román tannyelvű intézmény. Ebből arra következtetünk, hogy nem feltétlenül a pénzügyi források hiánya jelenti a fő problémát, hanem az, hogy nem tekintik fontosnak, sőt talán diszkriminatív hozzáállásról is beszélhetünk, ezt pedig elfogadhatatlannak tartjuk az önkormányzat részéről”

– áll a pénteken közzétett nyílt levélben.

A fórum vezetősége azt is felrója Sepsiszentgyörgy polgármesterének, hogy a magyar kultúrához köthető emlékműveket, szobrokat gondozzák, míg

a román közösség szimbólumait teljesen elhanyagolják.

Példaként a főtéren található Mihai Viteazul szoborcsoportot említik, amely előtt egy halom törmelék áll, míg a Román Katona szobrának állaga folyamatosan romlik.

A fórum vezetői szerint csupán a szoborhoz vezető lépcső márványlapjait kellene kicserélni, a szobor talapzatát felújítani és a körülötte lévő zöldövezetet rendbe tenni.

A civil fórum reményét fejezte ki, hogy megtalálják a megfelelő pénzforrásokat, hiszen már bebizonyították, hogy „amikor akarták, a helyi tanácsosok finanszírozni tudtak hasonló projekteket” – áll a nyílt levélben.

A nyílt levelet azután küldték, hogy Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala közvitára bocsátotta a 2017-es évi költségvetés tervezetét, amelyhez március 15-éig várják az észrevételeket – írja az Agerpres.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro