De azért a többség alig él meg a keresetéből.
Kettőből egy megkérdezett szerint jó irányba halad az ország, 36 százaléknak pedig az a határozott véleménye, hogy az irány rossz – derült ki az IRES közvélemény-kutató intézet december 19. és 20. között készített felméréséből. A válaszadók 68 százaléka szerint 2015-ben az országban gazdasági növekedés várható, ennek ellenkezőjét 27 százalék gondolja.
A megkérdezettek leginkább a tűzoltókban és a katonákban bíznak, múlt évi tevékenységükkel csak a megkérdezettek hét százaléka nem elégedett. Az orvosok és az egészségügyi dolgozók munkájával a megkérdezettek kétharmada elégedett, egyharmaduk kifogásolja tevékenységüket. A rendőrök tavalyi munkáját a megkérdezettek 59 százaléka értékelte pozitívan, az elégedetlenek aránya 36 százalék. A pedagógusok munkájával is elégedett a legtöbb megkérdezett, 19 százalékuk elégedetlen. A köztisztviselők munkájával kapcsolatos elégedettségi szint már sokkal alacsonyabb: a megkérdezetteknek csak 53 százaléka válaszolta azt, hogy a közszolgák jól végzik munkájukat.
A katonákkal szemben a legmagasabb az elégettségi szint, a kutatásba bevont személyek 81 százaléka szerint jó munkát végez a hadsereg. Az ügyészek tevékenységét 49 százalék értékelte pozitívan, a bírók valamivel jobban állnak a közmegítélés tekintetében, az ő munkájukkal a megkérdezettek 51 százaléka elégedett.
A felmérésben részt vevők fele szerint személyenként legalább kétezer lejes havi bevétel szükséges a tisztességes létfeltételek biztosításához. A megkérdezettek 39 százaléka azt mondta, hogy a havi keresete csak arra elég, hogy egyik hónapról a másikra megéljen. 29 százalék be tudja osztani jövedelmét, 14 százalék jól meg tud élni be¬vételeiből, egy százalék mondta azt, hogy mindent megengedhet magának, amit csak akar. 16 százalék szerint a meg¬keresett pénz az alapvető szükségletek kielégítésére sem elég. A megkérdezettek 40 százalékának van valamilyen törlesztendő adóssága.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.