// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Iohannis továbbra is támogatja Kövesit és a DNA-t

// HIRDETÉS

Nem megalapozott az igazságügyi miniszter kérése.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) és Laura Codruţa Kövesi töretlenül élvezi az államfő támogatását. Ezt maga Klaus Iohannis nyilatkozta pénteken Brüsszelben.

„Támogatom Kövesi asszonyt és a DNA tevékenységét is. Többször elmondtam már, hogy a DNA jó munkát végez, a DNA vezetősége is jó munkát végez, amit pedig az este hallottam, az nem változtatott véleményemen” – mondta az Európai Tanács ülése előtt a médiának nyilatkoz államfő arra utalva, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter csütörtök este olyan értékelő jelentést mutatott be, amelynek végén közölte, hogy javasolni fogja az államelnöknek a DNA-főügyész leváltását.

Iohannis egyébként nem tartja eléggé megalapozottnak az igazságügyi miniszter jelentését.

„Amit bemutatott a miniszter úr, az nem volt világos és első olvasatra megalapozatlannak tűnt. Nem elégséges a visszahívás indoklása. Ezt azért mondom, mert a törvény elég részletesen előírja, hogyan kell összeállítani egy ilyen jelentést” – nyilatkozta Iohannis az újságíróknak.

Végre elérhető Toader jelentése

Noha a jelentés csütörtök esti ismertetését Tudorel Toader igazságügyi miniszter azzal kezdte, hogy a sajtóesemény után azonnal elérhetővé teszi a dokumentumot a minisztérium honlapján, a jelentés szövege csak péntek délután vált elérhetővé. Miután a minisztérium honlapja megbénult, a hivatalos indoklás szerint a túl sok látogatás miatt, egy másik felületen megjelent a jelentést és csatolmányait tartalmazó csomag letöltési linkje.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro