// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Iohannis ma este Trumppal tart sajtótájékoztatót

// HIRDETÉS

Ez a csúcspontja az amerikai látogatásának.

Ma este, romániai idő szerint 21 órakor fogadja Donald Trump amerikai elnök Klaus Iohannist. Ezt követően olyasmire kerül sor, aminek román elnök nem volt részese az utóbbi harminc évben: közös sajtótájékoztató az Egyesült Államok elnökével a Fehér Házban.

A program szerint a két államfő találkozója tíz percig tart, majd a hivatalos delegációk közti megbeszélés kezdődik. Ezután jön a közös sajtótájékoztató.

A Trumppal való találkozó előtt Iohannis megbeszélést folytat Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

Klaus Iohannis csütörtökön az amerikai szenátus és a képviselőház tagjaival tárgyalt Románia és az  Egyesült Államok közti stratégiai partnerség kibővítéséről és Romániának a Visa Waiver programba való felvételéről.

A bukaresti elnöki hivatal közlése szerint az amerikai szenátorok és képviselők biztosították az államfőt, hogy támogatják a vízummentességet Románia számára, és munkacsoport dolgozik azon, hogy – a hatályos amerikai törvények adta keretek között – minél jobban leegyszerűsítsék a programhoz való felzárkózás folyamatát.

A találkozó során Iohannis a NATO-együttműködés kapcsán kifejtette, hogy Románia fontos biztonsági tényezővé, az Egyesült Államok erős partnerévé vált a térségben, ugyanakkor a NATO keleti szárnyának államai számítanak arra, hogy Amerika a térség biztonságának és stabilitásának elhivatott támogatója.

A Kongresszus tagjai kiemelték Románia jelentőségét a térségben, hangot adva mély elismerésüknek az afganisztáni NATO-kiküldetésekben való részvételért, a deveselui rakétapajzs befogadásáért, valamint azért, hogy a bruttó hazai termék 2 százalékát a védelemre fordítja az állam – tájékoztat az államelnöki hivatal közleménye.

A Capitoliumban ez alkalomból Klaus Iohannis öt kongresszusi tagot tüntetett ki a Románia Csillaga érdemrenddel: Michael Ray Turnert, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa romániai baráti csoportjának társelnökét, Devin Nunes-t, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnökét, Mike Rogerst, az amerikai képviselőház stratégiai albizottságának elnökét, valamint Jackie Walorskit és Robert Aderholtot, a képviselőház romániai baráti csoportjának tagjait.

„Románia valóban az Egyesült Államok lehető legjobb partnere” – jelentette ki Iohannis az ünnepségen

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro